Diliház, Mars, időtörés - 10 érdekes sorozatpremier szeptemberre

The Purge
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is elkezdődött a 2018-2019-es tévés évad, a nyári uborkaszezon után szeptemberben már rengeteg izgalmas produkció indul. Jön a Sons of Anarchy spin-offja, A bűn éjszakája sorozatváltozata és Jim Carrey, illetve Sean Penn új projektje, miközben Emma Stone és Jonah Hill egy elmegyógyintézetben bolyong, egy misztikus történetben pedig mindenki öt évet öregszik, csak egyetlen repülőgép utasai nem. Íme, tíz ígéretes sorozat a következő hónapra, a végén szavazzon, hogy melyiket várja a leginkább!
Vágólapra másolva!

Mayans MC – szeptember 4., FX

Sokat írtunk már a Sons of Anarchy, vagyis a Kemény motorosok közelgő spin-offjáról, amely két és fél évvel játszódik az anyasorozatban látott események után. A főszereplő itt EZ Reyes (J. D. Pardo) lesz, aki a címbeli latin-amerikai motoros banda vezetője, a mexikói-kaliforniai határon keménykedik az embereivel.

The Purge – szeptember 4., USA Network

A 2013-as A bűn éjszakája – és folytatásai – sorozatváltozata, valószínűleg egy meglehetősen erőszakos, horrorelemekkel is dúsított szériára számíthatunk. A történet a közeljövő USA-jában játszódik, egy olyan rendszert mutat be, ahol évente egy éjszakán át mindent szabad – még gyilkolni is –, hogy a dolgos polgárok kiengedhessék a gőzt. Az eredeti filmben Ethan Hawke és Lena Headey játszott, itt Lili Simmons, Lee Tergesen, Gabriel Chavarria.

Kidding – szeptember 9., Showtime

Jim Carrey új sorozata, amelyet az egyéni látásmódjáról ismert rendező, Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya) készített. A képernyőn utoljára 1984-ben, a The Duck Factory-ban látott Carrey egy közkedvelt tévés személyiséget alakít, egy népszerű gyerekműsor vezetőjét játssza, aki azonban a saját családjában nehezen tud kezelni bármilyen krízist.

The First – szeptember 14., Hulu

A sci-fi sorozat az első emberes Mars-missziót mutatja be, az űrhajósok mellett azonban fontos szerepet kapnak a Földön maradt családtagok és a földi irányítóközpont emberei is. Az alkotó A hatalom árnyékában forgatókönyvéért Oscarra is jelölt Beau Willimon, a főszerepet pedig Sean Pennre bízták, akit eddig csak vendégként láthattunk a képernyőn, például a Jóbarátok-ban vagy a Két pasi – meg egy kicsi-ben.

Maniac – szeptember 21., Netflix

A fekete komédiában a Kaliforniai álom-ért Oscart nyert Emma Stone játssza a főszerepet, mellette a kétszeres Oscar-jelölt Jonah Hillt láthatjuk majd. A széria egy 2014-es norvég sorozat alapján készült, Stone és Hill karakterének képzeletbeli világát mutatja be, miközben a szereplők valójában egy elmegyógyintézetben tengetik a napjaikat.

Lapozzon, a fele még hátravan, a következő oldalon is bemutatunk öt ígéretes sorozatot!