Ki az a Batman? Itt vannak a Titánok!

2018.10.21. 11:21

A Marvel és a DC rivalizálása a tévéképernyőn sokkal kiegyenlítettebb és kevésbé egyhangú, mint a mozikban. Mindkét médium folyamatosan gyártja a saját hőseiről szóló sorozatokat, a legfrissebb újonc pedig a DC egyik klasszikus csapata, a Titans.

A legismertebb feldolgozása a fiatal igazságosztók kalandjainak, a 2003 és 2006 között futó Tini Titánok című rajzfilmsorozat volt. A 65 epizódot megélt szériát a közönség és a kritika is szerette, nem véletlenül. Szórakoztató, kreatív és akciódús kikapcsolódás volt, olyan szereplőkkel, akikről eddig csak keveset, vagy egyáltalán nem hallottunk.

A modern élőszereplős verzió elhagyta a Teen, azaz Tini titulust és szimplán Titans néven fut. Ennek egyszerű az oka: a négy főhősből mindössze egy tinédzser, a többiek fiatal felnőttek. No, de kik is ezek furcsa alakok?

A legismertebb egyértelműen Dick Grayson, ismertebb nevén Robin (Brenton Thwaites), Batman jobbkeze, aki elhagyta mentorát és jelenleg Detroitban dolgozik nyomozóként. A középiskolás Rachel, alias Raven (Teagan Croft) testét sötét energia járja át, amit nehéz kontrollálni, többek közt ebből adódik a fő konfliktus. A csapat másik hölgy tagja Starfire (Anna Diop), aki lángra tud lobbanni és lézerköröket képes szórni a kezeivel.

Volt balhé is

Az ő karakterénél muszáj megemlíteni a sorozat indulásakor kialakult botrányt: rengeteg rajongó adott hangot nemtetszésének azzal kapcsolatban, hogy egy alapvetően fehér bőrű szereplőt egy afrikai színésznő játsszon. Valóban furcsa elsőre, de a pilot után kijelenthető, hogy Anna Diop alakításával az égvilágon semmi gond nincs, más kérdés, hogy a küllemét még szokni kell, főleg a kihívó öltözék és a rózsaszín fürtök miatt.

A csapat negyedik tagja Beast Boy (Ryan Potter), bármilyen állattá át tud változni, a nyitányban viszont csak az utolsó néhány percben tűnik fel, egy sajnos elég csúnyán meganimált tigrisként.

Erős kezdés

A karakterek megismerése után lássuk mire volt képes a pilot. A sztori Ravennel indít, aki anyja halála miatt Detroitba költözik. Valaki vadászik rá, de szerencséjére a sors összehozza Graysonnal. A másik szálon Starfire amnéziával küzd, nem tudja kicsoda, de kapcsolatban áll a maffiával, akik történetesen el akarják tenni láb alól.

Egyelőre nem tudni milyen úton-módon fognak összeérni a szálak, de a nyitány mindenképp ígéretes. Mindenkinek megismerjük az erejét, ráadásul mind a négy hős teljesen máshogy használja azt. Van, aki nem tudja, mi rejlik benne, más az önös érdekeit szolgálja vele és persze nem maradhat el az önkéntes igazságosztás sem. Nem sokat tudunk meg hőseinkről, de remekül elkülöníthető jellemek más és más tulajdonsággal, stílussal, ez pedig a későbbiekben remekül jöhet, amikor csapatdinamikát kell kovácsolni.

Komor tónus

A képregényes zsánerben többnyire családbarát munkák készülnek, ezzel szemben a Titans meglepően sötét és nyers. Kiváló húzás volt megtartani a DC-re jellemző komor tónust, ami remekül áll a szériának. Az akciók kemények, nem félnek használni a vért és tökösek, gondolunk itt elsősorban Robin alakítására, a zseniális „Fuck Batman” beszólással lezárva.

A Titans tehát egy kifejezetten bíztató kezdeten van túl és rengeteg potenciál rejlik a sorozatban. A többek közt A gépész című thrillert is jegyző Brad Anderson személyében tehetséges rendezőre bízták a nyitányt, aki élt is a lehetőséggel.

Péter Zsombor