Novodomszkyt legtöbben a Híradóból és az Eurovíziós Dalfesztivál műsoraiból ismerhetik. Az utóbbi időben kevesebb felkérést vállal, ugyanis családi vállalkozást indítottak, melyből jelentősen kiveszi a részét a műsorvezető is.
Novodomszky korábban nyilatkozott arról, hogy megromlott házassága olasz származású férjével, akiről most elárulta, hogy ugyan még nem váltak el, de már külön élnek. Ettől függetlenül nem tervezik a válást, hiszen olyan jó kapcsolatban maradtak, hogy számukra így tökéletes minden. Közös éttermet is nyitott a házaspár, melyet mindkettőjüknek nagy vágya volt.
"Mivel a Salvóval közös vállalkozásunk, a pizzéria ügyeit kezdetektől fogva én intézem, és mindig friss alapanyagokkal dolgozunk, úgy gondoltam, beiratkozom egy pékiskolába, ahol kitanulhatom a szakma csínját-bínját. Ráadásul régóta tervben volt egy saját tésztagyár létesítése, ahol a pizzagombócainkat készítjük frissen. Ez a tervünk pedig nemrég valóra vált" – újságolta a Blikk érdeklődésére Novodomszky Éva, aki még új szakmát is tanul azért, hogy sikerre vigyék a vállalkozást.
A pandémia kezdetén fogalmazódott meg bennük a pizzéria gondolata, hiszen nem szeret egyikük sem tétlenkedni.
A pandémia időszaka alatt sem akartam tétlenkedni, és őszintén szólva mindig is olyan voltam, aki folyamatosan kitalál valami újat, nehogy egy percre is unatkozzon
– mondta Novodomszky, aki remekül tud együttműködni férjével és fiaik is hozzászoktak már a megváltozott kapcsolathoz.