Ezért várja még a szerelmet Csepregi Éva

Csepregi Éva gyászolja kiskutyáját: így dolgozza fel a veszteséget
Vágólapra másolva!
Csepregi Éva nemrég veszítette el gyereke édesapját, akivel korábban nagy volt közöttük a szerelem, de a távolság elválasztotta őket egymástól. Az énekesnő hisz még abban, hogy újra szerelmes lehet a közeljövőben és elárulta, hogy miért.
Vágólapra másolva!

Csepregi Éva meglepő kijelentést tett, amit sokan nem gondolnának róla, hisz a jóslatokban. Már tíz éve jár asztrológusához, akiben nagyon megbízik, hiszen 33 éve foglalkozik már ezzel a tudománnyal. Az énekesnő szereti az ezotériával kapcsolatos témákat, bár néha támadnak kétségei, Ízing Kláriban teljes mértékben megbízik. Az asztrológus szavai eddig biztatóak számára, aki úgy gondolja Csepregi születése pillanatát két nagy befolyású bolygó is meghatározta: a Jupiter és a Szaturnusz, ami azt jelenti, hogy ezek nagy sikert és hosszú életet is ígérnek az énekesnő számára.

- mondta Korábban Ízing Klára asztrológus.

Csepregi Éva most elárulta, hogy a szerelmen kívül unokát és sikert is jósoltak neki a csillagok és mi az, ami ebből megvalósult eddig.

Rengeteg fellépésünk van, június elején egymás után lesz két hatalmas koncertünk is, meglepetésekkel, élő zenekarral, úgyhogy nincs időm unatkozni sem! - újságolta a Borsnak Csepregi Éva, aki a sikert mindennap megéli, most pedig életműkoncertjére készül teljes erőbedobással.

Csepregi Évára rátalálhat még a szerelem Fotó: Szabó Gábor - Origo