Horváth Éva: Van, hogy az éjszaka kellős közepén lever a víz, felriadok

Horváth Éva
Vágólapra másolva!
Horváth Éva különös tehetséget kapott a sorstól. Megérzi, ha valakinek gyereke születik, sőt energiáival a gyógyításra is képes. Ám még sokat kell tanulnia, hogy alkalmazni tudja.
Vágólapra másolva!

Horváth Éva nemrég egy megdöbbentő információt osztott meg magáról követőivel az Instagram-oldalán: megérzi, ha valakinek gyereke születik, és vannak dolgok, amiket lát. Balin egy gyógyító felajánlotta neki, hogy átadja tudását, azonban ő még úgy érzi, nem most jött el ennek az ideje.

Mióta újra felhívták erre a figyelmét, egyre inkább foglalkoztatja a gondolat, hogy szeretne ezzel foglalkozni. Előtte azonban még sok tanulás vár rá, amit Balin szeretne elsajátítani, mindezt csak akkor, ha komoly energiát és időt tud fektetni a tanulásba.

Horváth Éva Forrás: Instagram

"Kint már többször megmondták, hogy van lehetőségem arra, hogy tanuljak és gyógyítsak. De annyira pörgős életet élek a fiaim miatt, hogy

– mondta Éva, akit megdöbbentett a különös adottsága.

"Van, hogy az éjszaka kellős közepén lever a víz, felriadok, mert beugrik egy kép, hogy az egyik ismerősömnek gyereke lesz. Bár furcsa helyzetek ezek, de egyáltalán nem ijeszt meg, inkább az az érdekes, hogy

Viszont csak a hozzám közel álló embereknél érzem meg" – mesélte a Ripostnak az egykori szépségkirálynő.