Magyarok forgatják A Karib-tenger kalózai következő részét - videó

22 érdekesség A Karib-tenger kalózai filmekről kult Johhny Depp Jack Sparrow
Vágólapra másolva!
A Karib-tenger kalózai első részének premierje után húsz évvel érkezik az újabb folytatás, a produkciót már forgatják is Noszvajon.
Vágólapra másolva!

A Karib-tenger kalózai kalandvígjáték első részét 20 évvel ezelőtt, 2003-ban mutatták be. A film akkor hatalmas sikert hozott, több mint 650 millió dollár bevételre tett szert. Johnny Depp Jack Sparrow kapitányt alakítva kétségkívül halhatatlan mozihőst adott a világnak. A filmekből eddig összesen öt rész készült, ám úgy most fest, érkezik egy újabb folytatás, méghozzá magyaroktól - írja a Magyar Nemzet.

Forrás: AFP

A produkciót már forgatják is Noszvajon, ahová ellátogatott a Hír TV stábja. Balogh Norbert gyártásvezető a televízió Radar című műsorának elmondta: A lámpás titka című, 1700-as években játszódó film története szerint a britek megérkeznek egy indiai faluba, a gyarmatukra, és Menard kapitány vezetésével letarolják és felgyújtják az egész települést, megölik a nőket, férfiakat, gyerekeket. Keresnek valamit. Ám hogy mit, majd kiderül a filmből – tette hozzá Balogh Norbert.

A hajón játszódó jeleneteket egy negyedik emeleti lakásban forgatták, de dolgoztak Horvátországban, Spanyolországban, Görögországban is.

Jack Sparrow-t Slemmer Ádám alakítja, aki egyben a film rendezője is.

A színész elárulta, a forgatások során voltak olyan pillanatok, amikor rajongók azt hitték, Johnny Deppet látják: Görögországban például egy alkalommal egy autóból kikiabáltak, hogy „I love Johnny!" (Szeretlek, Johnny!).

Utóbbi nem véletlen, hiszen Slemmer mozdulata, mimikája megszólalásig hasonlít Johnny Deppére.

Az eredeti filmet és a magyar kalózfilm közötti hasonlóságot tovább fokozza, hogy az eredeti szinkronhangokat hallhatjuk majd a hazai produkcióban.

Mivel az eredeti film jogai a Disney-hez tartoznak, felmerül a kérdés, mit szól a hollywoodi stúdió a magyar produkcióhoz. Mint Balogh Norbert elmondta, tartanak a megbeszélések a Disney-vel, a stúdió számára a magyar alkotók szeretnék egyértelművé tenni, hogy egy rajongói filmet készítenek; nem azért csinálják, hogy bevételük legyen belőle, hanem mert nagyon szeretik a Karib-tenger kalózai filmet.

Ha minden jól alakul, és a Disney sem húzza keresztbe az alkotók számításait, 2024-ben mutatják be a magyar Karib-tenger kalózait, A lámpás titkát.