Korábban már megírtuk, hatalmas bajban van a művésznő. Lehet ugyanis, hogy a biztosító által megítélt összeg nem fogja fedezni az összes költséget.
A beázásokat már megnézte egy szakember, de hogy az árajánlatban szereplő összeg elegendő lesz-e a helyrehozatalára, kevésbé hiszem.
Talán a jövő héten jönnek megcsinálni a tatarozást és az állagmegóvást. Egyelőre nem tudom, a biztosító összességében mekkora összegű kárt számol ki, de az biztos, hogy több százezer forintos veszteség ért. Abban azért még mindig reménykedem, hogy kijön abból a pénzből, amit megítélnek, és nem kell jelentős mértékben kipótolnom, hogy mindent rendezni tudjak" – mondta Oszvald Marika egy interjúban nemrég. Most a TV2 riportjában mesélt arról a művésznő, hogy éli meg a helyzetet.
Borzalmas állapotokban vagyok.
Nagy baj. Majd a függönyöket is le kell szednem. Tiszta dzsuva az egész! Kidőlt a pergola is, a rózsám is eldőlt. Tulajdonképpen két fal ázott be, a kertben kidőlt a fa, a medencét is féltem, mert kis híján rá is dőlt" – magyarázta a színésznő.