Születendő gyerekéről beszélt Alekosz

Nagy Alekosz
Vágólapra másolva!
Nagy Alekosz és Varsányi Réka viharos kapcsolatát egy ország követhette figyelemmel az Ázsia Expressz legutóbbi évadában, állítólag a megcsalások sem álltak távol tőlük. Bár a sok vitát a képernyőn mindig békülés követte, a nő egy ponton komolyan megelégelte a botrányhős viselkedését, és szakítottak. Alekosz ennek ellenére most arról beszél, hogy szeretne megállapodni, feleségre és családra vágyik.
Vágólapra másolva!

Alekosz úgy érzi, jó apa lenne, és szeretne megállapodni, gyereket vállalni. "Nagyon el tudom képzelni abban a szerepben magam, és való is nekem, nagyon való, mert az én oktatási elképzelésem, oktatási rendszerem annyira jó, és szerintem én Nobel-díjas gyermekeket nevelnék. Én ebben biztos vagyok, egy zenében, intelligenciában, kultúrában egy egészen más kulturális holdudvar lenne" - mondta.

Forrás: TV2

Azt is megemlítette, a születendő gyereke már az édesanya hasában is azokat a legendás előadókat hallgatná, akiket ő szeret, és így az sem lenne meglepő, ha a születésénél is Zámbó Jimmy slágerei szólnának. Házasságon kívül szóba sem jöhet nála, számára fontos az eskütétel leendő párjával. "Gyermeket is akkor szülünk, ha férjhez vagyunk menve, különben nem. Akkor ő már a feleségem, akkor ő már hallgatná a hasban ezeket az előadóművészeket, és amikor a világra jönne, akkor is hallgatná, aztán utána játszaná is, kézbe venné a hangszert, hangszereket" - magyarázta.

Részletesen elmondta azt is, hogy a kisfiának venne majd egy szerelvényt a vasútmodell boltban, megtanítaná sakkozni, zongorázni, és természetesen az sem mindegy, milyen iskolába járna.

"Látok olyan jelenetet is, amikor megyünk az iskolába, de először az igazgatóhoz. Én beszélek vele, hogy minden el legyen intézve és rendben legyen, addig a gyerek nem mehet be. Amikor az igazgatóval megállapodok, akkor lehet a gyereket beintegrálni, nem mindegy, hova" - mondta a Kiskegyednek.