Elképesztő vagyont keresett Mariah Carey a karácsonyi világslágerével, de van, amit sokan nem tudnak róla

Mariah Carey
Vágólapra másolva!
Mariah Carey és régi dalszerző partnere, Walter Afanasieff 1994 nyarán bezárkózott egy stúdióba a manhattani The Hit Factoryban, és nekiállt dolgozni egy albumon, amely végül a Merry Christmas címet kapta. Ezen szerepelt Mariah Carey legismertebb dala, az All I Want for Christmas Is You, amely azóta is dollármilliókat termel.
Vágólapra másolva!

Egy nyári stúdiózás során, 1994 augusztusának egyik napján Mariah Carey és Walter Afanasieff egy "boogie woogie, rock and roll" riffel kezdett dolgozni, ahogy később jellemezték, majd 15 perc alatt meg is lett szöveg. Akkor aligha sejtették, hogy dollármilliókat termel majd az a dal közel 30 évvel később is.

Mariah Carey vagyonát 350 millió dollárra becsülik https://www.instagram.com/mariahcarey/

A "Merry Christmas" című album 1994. október 28-án jelent meg, a nagylemez végül 15 millió példányban kelt el világszerte, nagyrészt az All I Want for Christmas is You című slágernek köszönhetően. Mostanáig több mint 16 millió példányban kelt el világszerte kislemezen. Ezzel a zenetörténet 12. legkelendőbb kislemeze - és figyelembe véve, hogy kislemezt, single-t már nem nagyon vesznek a modernebb zenehallgatási módszerekre átszokott nemzedékek, ez jó eséllyel így is marad.

De mennyit keres Mariah Carey az All I Want for Christmas is You című dallal minden decemberben? És mennyi pénzt hozott eddig összesen a dal? Kezdjük először a második kérdéssel: eddig összesen legalább 80 millió dolláros jogdíjat hozott a celebritynetworth.com szerint. Mint a dal társszerzői és társproducerei, Mariah Carey és a producer kapják a bevétel javát.

Mariah Carey egy vagyont keres csak ezzel a dallal https://www.instagram.com/mariahcarey/

De kicsoda Walter Afanasieff? Ő egy orosz származású amerikai-brazil zeneszerző és producer, ő volt a Titanic című 1997-es film híres betétdala, a My Heart Will Go On társproducere is, amiért 1999-ben elnyerte a Grammy-díj az év felvételéért díjat. Olyan előadókkal dolgozott, mint Christina Aguilera, Andrea Bocelli, Michael Bolton, Céline Dion, Whitney Houston, Ricky Martin, Lionel Richie, Barbra Streisand.

A cikk folytatódik, lapozzon!