Felismerhetetlenre öregedett a Titanic sztárja - fotók

Billy Zane a Titanicban
Billy Zane a Titanicban
Fotó: 20th Century Fox
Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek sztárja, Billy Zane is megjelent a cannes-i filmfesztiválon – friss fotóin azonban alig lehet felismerni. Nézze meg, hogyan fest manapság!
Vágólapra másolva!

A jelenleg zajló cannes-i filmfesztiválon sok világsztár mellett nemcsak a mellbimbóját mutogató Vass Zita, de többek között Billy Zane is megjelent, a Furiosa: Történet a Mad Maxből című film vetítésén vett részt.

A Titanicban és még több mint 170 produkcióban látott Billy Zane kopaszon, ősz borostával, nagy szemüvegben tűnt fel a vörös szőnyegen, amivel jócskán meglephette azokat, akik nem látták az utóbbi években. Nézze meg pár friss fotóját a következő oldalon!

Már majdnem 60 éves

Billy Zane már 58 éves, idén csak a Food Fight című filmben játszott eddig. Mostanában egyébként sem voltak kimondottan kiemelkedő munkái: a magyar nézők legutóbb talán A Fiúk pár epizódjában láthatták, előtte a Valós történet című minisorozatban is csak két részben vendégszerepelt.

1985-ben a Vissza a jövőbe című filmben kapta egyébként az első szerepét, és a nyolcvanas, kilencvenes években számos produkcióban megfordult. Rögtön 1986-ban jött vele a Rémecskék és az Igazak társasága, 1989-ben pedig már négy filmje ment a tévében és a moziban (Los Angeles-i fojtogatók, Halálos nyugalom, Furcsa fickók a fedélzeten, Vissza a jövőbe II.).

Az új évtized első fele aztán olyan filmeket hozott neki, mint a Memphis Belle, A végzet asszonya, az Orlando, a Tombstone – Halott város vagy az Only You – Csak veled, miközben a Twin Peaksben is láthattuk több epizódban.

Billy Zane a Titanicban
Fotó: 20th Century Fox

1997-ben jött aztán a tizenegy Oscar-díjjal jutalmazott Titanic, amelyben Billy Zane a negatív hőst, Cal Hockley-t játszotta, aki a történet szerint az utolsó pillanatban menekült meg a hajóról. Ő alakította tehát Kate Winslet karakterének, Rose-nak a gazdag vőlegényét, aki így magánéleti és társadalmi szintén is a főszereplő Jack (Leonardo DiCaprio) riválisa volt.

Billy Zane a kétezres években már rosszabb minőségű produkciókban is feltűnt, eddig összesen 177 filmben és sorozatban közreműködött az IMDb szerint. Nézze meg friss fotókon, hogyan néz ki manapság!

Billy Zane friss képeiért lapozzon!