Kiderült, miért szakított a Házasság első látásra utolsó párosa is

Csabi & Gyöngyi, Házasság első látásra
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A TV2 párkereső műsora remek nézettséggel ment, de a párosok egy idő után szétestek. Gyöngyi és Csaba egy évig kitartottak egymás mellett, de több ok volt, amiért nem tudták együtt folytatni.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, pár hete ért véget a TV2-n a Házasság első látásra című reality, amelyben a szereplőknek vakházasság, nászút és többhetes együttélés után kellett dönteniük arról, hogy folytatják-e a párjukkal – akit eredetileg pszichológus szakértők választottak ki melléjük.

A hat párból három a szakítás mellett döntött, kettő pedig úgy határozott, hogy a házasságuknak véget vetnek, de továbbra is egy pár maradnak. Így Gyöngyi és Csabi voltak az egyetlenek, akik a házasságot is folytatni akarták, bennük volt a legkevesebb kétely.

Megírták egymásnak vallomásos leveleiket, itt a férfi került nehezebb helyzetbe: ő ugyanis bevallotta párjának, hogy benne találta meg a lelki társát, Gyöngyi azonban sokáig habozott, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson-e, végül a kísérlet után is együtt maradtak.

Csaba és Gyöngyi, Házasság első látásra
Fotó: Boda Gyöngyi / Instagram

Most a Hotnak elmondák, hogy a távolság sem tett jót a kapcsolatnak: Gyöngyi Vácon folytatta a munkáját, Csaba pedig Budapestre költözött, és belevetette magát az üzleti életbe. "Voltak olyan időszakok, amikor elég ritkán találkoztunk, 

nyilván ez sem segítette a kapcsolatot.

 Most az üzleti élettel foglalkozom, és meglátjuk, mit hoz majd a jövő a magánélettel kapcsolatban. Egy biztos: Gyöngyivel úgy zártuk le, hogy jóban maradtunk" – árulta el Csaba.

A volt feleség is örül, hogy barátságban váltak el, és azt mondta, ő is nyitott egy új kapcsolatra. Drukkol volt férjének, hogy megtalálja élete párját. "És ez fordítva is igaz. Gyöngyi közel került hozzám, és szeretném, ha találna valakit maga mellé, akivel új fejezetet nyithatna az életében. Megérdemli, és biztos vagyok benne, hogy meg is lesz rá az esélye!" - mondta a volt férj.

A cikk folytatódik, lapozzon!