Stardust: sikeres üstökösrandevú

Az európai és amerikai marskutató szondák "inváziója" közötti pár napban egy másik, történelmi jelentőségű küldetés is csúcspontjához érkezett: a Stardust űrszonda január 2-án berepült egy üstökös kómájába és anyagmintát vett belőle, hogy 2006-ban visszahozza a Földre.

A Stardust a NASA Discovery-programjának 4. tagja (az MPF, a NEAR és a Lunar Prospector után). A 350 kg tömegű szondát a Lockheed Martin Astronautics fejlesztette ki, viszonylag alacsony költségvetéssel. Energiaellátását napelemekkel, illetve nikkel-hidrogén akkumulátorokkal fedezi (nem nukleáris küldetés). A Földdel való kapcsolattartást 3 különböző antenna biztosítja. Az optikai kamera a navigációt segíti, illetve az üstökös magjának fotózására szolgál. Mintegy tízszer jobb felbontású képek várhatók, mint a Halley-üstökös magjának felvételei. Egy "becsapódási tömegspektrométer" (Cometary and Interstellar Dust Spectrometer) az összegyűjtött szemcsék összetételét elemzi, online üzemmódban. Az atomtömegeket az aerogélben megtett út időkülönbségei alapján választja szét. A szondát a nagyobb becsapódások ellen orrpajzsok védik, s külön műszer (Dust Flux Monitor) szolgál arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse a becsapódások intenzitását és gyakoriságát, valós idejű adatokat közölve a mérésekről.

A visszatérő kapszula Földön történő landolásának technikai nehézségét egyrészről az adja, hogy ilyen távolról érkező leszállóegységgel még sosem próbálták meg "eltalálni" a Földet, ráadásul a légkörbe lépés sebessége is igen jelentős lesz - írja az Űrvilág űrkutatási hírportál. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor a Stardust (Csillagpor) szállítmánya 2006. január 15-én az amerikai Utah államban, az ottani amerikai fegyverkísérleti telepen landol (fent egy fantáziakép a kereséséről). Ezt követően a NASA Johnson Űrközpontjában kialakított speciális laboratóriumba, ahol megkezdik az elemzését.