Élet a Marson<br/>

Vágólapra másolva!
Újra felmerült az az elmélet, hogy az egyiptomi Mars-meteorit megkövesedett baktériummaradványokat tartalmaz.
Vágólapra másolva!

Azok a kutatók, akik részt vettek az élet nyomait hordozni látszó marsi kövületek felfedezésében, most azt állítják, hogy egy másik, a Marsról érkezett meteoritban az ottani élet bizonyítékát találták meg. Bejelentésük azonban nem győzte meg igazán kollégáikat.
Egy nagy teljesítményű pásztázó elektronmikroszkóp segítségével a geológuscsoport 0,2-1mikrométer nagyságú kör, illetve gömb alakú "egységeket" fedezett fel az egyiptomi Nakhla meteoritban. Ezek a darabok kis megkövesedett baktériumokra emlékeztetnek. A kutatók azt állítják, hogy néhány csoportozat szétvált baktériumokból jött létre, valamint azt találgatják, hogy a texturált felület, a csipkeszerű anyag jelenléte és a rostszerű szálasodás szintén a baktériumok által létrehozott mineralizált biofilmre, illetve magukra a baktériumokra utal-e.
Ezzel a problémával találkoztak már korábban is a kutatók. Ez a team 1996-ban már érvelt így: "ha biológiainak látszik, akkor nyilván biológiai is". Később visszavonták állításukat, mivel néhány mikrofosszília túl kicsi volt ahhoz, hogy valaha is élőlény lehetett volna, más darabok pedig az alanti sziklából származó részek voltak.
Nehéz bizonyítani, hogy ezek a leletek biológiai eredetűek, mondja a meteorszakértő az albuquerque-i egyetemről. Ahhoz, hogy tisztán lehessen látni őket, nagyon finom felbontású pásztázó elektronmikroszkóp szükséges, de a finom skála ugyanakkor lehetetlenné teszi az összetétel meghatározását. Nagy munka áll még előttük, hogy meggyőző bizonyítással állhassanak elő.