75 éves Pavlics Ferenc, a holdjármű konstruktőre

Hetvenöt éve, 1928. február 3-án született a Vas megyei Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) Pavlics Ferenc magyar születésű amerikai mérnök, a holdjáró autó konstruktőre.

Forrás: ORIGOA Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott oklevelet a gépészmérnöki kar gyártástechnológiai tagozatán. 1950-től 1956-ig a budapesti Gépészeti Tervező Intézet tervező mérnöke volt, gyárak tervezésénél működött közre, részt vett a Csepel Autógyár és a Gamma Művek gyártási folyamatainak kialakításában. 1956-ban feleségével elhagyta az országot, és az Egyesült Államokban telepedett le. A menekülttáborból ötödmagával vették fel a General Motorshoz, s mivel még nem tudott angolul, műszaki rajzoló lett Detroitban. A michigani egyetemen képezte magát tovább, majd 1957-től 1960-ig az amerikai hadsereg detroiti tank-gépkocsi parancsnokságának kutatómérnöke volt. A kísérleti laboratóriumban a terepjárók, kerekes és lánctalpas járművek viselkedését tanulmányozta, különböző talajokon, sáros vagy meredek terepen. E célra kísérleti berendezéseket is kifejlesztettek. 1960-1967 között hasonló beosztásban a General Motors (GM) gyár kutató-laboratóriumában nagy mozgásképességű terepjárók fejlesztésén dolgozott.

John F. Kennedy elnök 1961-ben hirdette meg az Apollo-programot, amelynek célja amerikai űrhajósok Holdra juttatása volt. Pavlics ekkor került az űrkutatás közelébe. A Hold felszínének kutatása a magyar Bay Zoltán radaros mérései nyomán kezdődött, de a felszín szilárdságáról, a porréteg vastagságáról semmit sem tudtak. Az 1960-as évek elején a Surveyorok leszálltak a Holdon és nem süllyedtek el, s talajkutató szondáik megmérték a felszín szilárdságát is. Ennek alapján elkezdődtek a kísérletek, Pavlics és csapata kerekes, lánctalpas, sőt, arkhimédeszi csavar-kerekekkel is próbálkozott. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA először egy zárt terepjáró laboratóriumot képzelt el, melynek súlya 8 tonna lett volna - ám erre nem volt elég pénz.

A GM tanulmányt készített, hogyan lehet az űrkomp 1,6x1,6x1 méteres részében elhelyezni egy kétszemélyes kerekes járművet. A NASA ezt kétévi vita után, egy 1:6 arányú rádióirányítású modell alapján elfogadta. A modellt egyedül küldték be Wernher von Braun, az Apollo-program igazgatója szobájába, utána mentek a fejlesztők. A főnök kérdéseire elmagyarázták a koncepciót, majd megkapták a megbízást. 18 hónap alatt tervezték meg a holdautót, amelyet Santa Barbarában 400 ember épített meg Pavlics vezetése alatt, aki 1967 óta a Santa Barbara művek elektronikai részlegeinél műszaki igazgató volt. Itt mellékúti járművek fejlesztésével és kutatásával, a Hold felszínére szánt járművek alkalmazásának vizsgálatával, a mozgékonyság, a szállítási problémák kutatásával foglalkozott.

A Lunar Roving Vehicle LRV

Pavlics vezetésével fejlesztették ki az először 1971-ben, az Apollo-15 űrhajóval felbocsátott NASA-holdjárművet, a Lunar Roving Vehicle LRV-t. Figyelembe kellett venni a -160 és +125 fok közti hőingadozást, ezért a kerekeket titánacélból tervezték. A 3 m hosszú, 2 m széles kocsit összehajtva helyezték el a holdkomp alján, súlya 200 kg volt. A jármű a Holdon kifordult a kompból, rugók kitolták az alváz meghosszabbítását, majd kihajtották a kerekeit, melyek eredetileg 45 fokban behajtva helyezkedtek el. Az egész "kicsomagolás" 15 percig tartott.

Forrás:si.edu
A Lunar Roving Vehicle LRV

A négy kerék mindegyikét külön villanymotor hajtotta, közülük kettő is elég volt a biztonságos visszatéréshez. Az űrhajósok egyszerű támlásszékben ültek. A jármű sebessége 16 km/óra volt. A kerekek kétrétegűek voltak, ütközés esetén a belső vehette fel a többleterőket. A felfüggesztést torziós rugókkal oldották meg, minden kerékagyban külön féket helyeztek el. Valamennyi funkcióra a biztonság érdekében tartalékrendszereket képeztek ki, két, egymástól független, 36 voltos, ezüst-cink akkumulátor volt az energiaforrás. A kocsi 30 fokos emelkedőn is fel tudott kapaszkodni, az irányváltás botkormánnyal történt. A tájékozódást giroszkópos navigációs berendezés segítette, a szerszámokat és geológiai kutatóeszközöket a hátsó kerekek közti dobozban tárolták.

Az első holdautót Dave Scott űrhajós vezette, három utat tettek meg vele, összesen 27,8 kilométert, és 77 kiló kőzetet gyűjtöttek. Az Apollo-16 holdjárója 27, az Apollo-17-é 36 kilométert közlekedett. Ezek voltak a világ legdrágább autói, különösen mert csak három napig működtek. A holdautóból négy darab készült, közülük három ma is a Holdon van, a negyediket a washingtoni Smithsonian Múzeumban állították ki.

A Jövevény

Forrás: NASA
A Sojourner

1997. június 4-én landolt a Marson a tudományos szenzációt jelentő amerikai Nyomkereső (Pathfinder) nevű űrszonda, ebből indult a Jövevény (Sojourner) nevű kisautó. Ezt Pavlics vezetésével a korábbi holdjáró alapján fejlesztették tovább, a munkában a magyar Bejczy Antal is részt vett. A marsjármű súlya 11 kg volt, hat, 13 cm átmérőjű kereke egymástól független meghajtást kapott, tetejét sima 48x63 cm-es napelem borította. 16 W volt a teljesítménye, ezért csak 40 cm/perc sebességgel haladt. Műszerei a Mars klímája miatt fűtött dobozban voltak. A járművet számítógép vezérelte, mivel a távolság miatt a rádiójel csak 15-20 perc alatt ért volna oda a Földről. Kémiai elemzésekre röntgen-spektrográfot használt. A Sojourneren működő, 360 fokban látó PAL-optika műszert (Panoramic Annular Lens) Greguss Pál, a Budapesti Műszaki Egyetem NASA-díjas professzora tervezte. A 2003-ra tervezett Mars-expedíció már 130 kg-os, jóval nagyobb hatósugárral, sebességgel és egyéb "képességekkel" bíró járművet visz majd magával, Pavlics Ferenc ennél is tanácsadóként működik közre.