Épül a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló

Bátaapáti mellett pár hónapon belül üzembe helyezik az ország második, végleges radioaktívhulladék-tárolóját. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen lesz a tároló szerkezete, milyen hulladékokat tárol, és mennyire biztonságos a nemzetközi normák, az építők és a környezetvédők szerint.

Nukleáris hulladéktárolók a felszín közelében és a mélyben

Az 1940-es években tett első próbálkozások óta mára számtalan koncepciót dolgoztak ki a radioaktív hulladék biztonságos elhelyezésére, melyek közül a két fő csoportot a felszínközeli és a mélyben kialakított létesítmények jelentik. A jóval elterjedtebb felszínközeli tárolók a felszín felett, vagy az alatt maximum néhányszor 10 méter mélyen épülnek meg. Nem kevésbé biztonságosak, mint a mélységiek, ám olcsóbbak, és rengeteg tapasztalat gyűlt már össze velük kapcsolatban. Hátrányuk viszont az, hogy kevésbé védettek a külső behatásokkal szemben, ezért folyamatos felügyeletet igényelnek. Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye, a Párizstól 250 km-re keletre található Centre de l'Aube hulladéktároló 1992-ben kezdte meg működését. Nem kevesebb, mint 1 millió köbméter kapacitásúra tervezték, és számítások szerint 2040-ra telik meg teljesen. Méretben nem sokkal marad el mögötte Nagy-Britannia legnagyobb tárolója, a Driggben 1959 óta üzemelő létesítmény, amelyben mára már kb. 900 000 köbméter kis és közepes aktivitású hulladék gyűlt össze.

A mélységi tárolók hatvantól több száz méter mélyen találhatók. Elhagyott bányákban, természetes vagy direkt erre a célra létrehozott sziklaüregekben alakítják ki őket. A világ első mélységi tárolóját, amelyet kifejezetten kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok számára építettek, 1999-ben az USA-ban helyezték üzembe. Itt elsősorban katonai programokból származó hulladékokat tárolnak. Svájcban a rövid élettartamú hulladékokat föld alatti, vízszintes vágatokkal megközelíthető kamrákban helyezik el. Németországban kálisó- és kősóbányákban alakítottak ki mélységi tárolókat (Morsleben, Konrad). Mélység tekintetében talán Kanadában a legradikálisabbak, ott ugyanis 600 méter mélyre száműzték a radioaktív hulladékot.

Kérdésünkre Dr. Ormai Péter elmondta, hogy a bátaapáti hulladéktároló kialakítása rendkívül hasonló a felszín alatti tárolók között a világon jelenleg legkorszerűbbnek tekinthető, és évek óta biztonságosan működő két finn (Loviisa, 1998 óta és Olkiluouto, 1992 óta) és a svéd (Forsmark) létesítményhez. Az utóbbit gránitkőzetben, 60 méteres mélységben a Balti-tenger alatt építették meg 1988-ban. Számítások szerint 500 év múlva a hulladék megmaradó aktivitása a befogadó kőzet természetes háttérsugárzásának szintjére csökken.

Kis, közepes és nagy aktivitású hulladékok

A radioaktív hulladékok besorolása a 47/2003(VIII. 8.) ESzCsM rendelet 2. számú melléklete alapján történik (kis, közepes, nagy aktivitású, illetve a kiégett üzemanyag).

Kis és közepes aktivitású az a radioaktív hulladék, amelyben a hőfejlődés az elhelyezés (és tárolás) során elhanyagolható. Ha a hulladék hőtermelése kevesebb, mint 2 kW/m3, akkor kis és közepes aktivitású hulladékként lehet elhelyezni.

Nagy aktivitású az a radioaktív hulladék, amelynek hőtermelése a tárolás és az elhelyezés tervezése és üzemeltetés során figyelembe kell venni. Ha a hulladék hőtermelése több mint 2 kW/m3, akkor kis és közepes aktivitású hulladékként lehet elhelyezni. (A nagy aktivitású hulladékokat lásd részletesen cikkünk 3. oldalán.)

A hulladékok hőtermelését a benne lévő radioizotóp okozza, ezért a fentebbi osztályok valamelyikébe sorolás döntően a radioizotóp aktivitás-koncentrációja alapján végzik el.

Kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék egyébként az atomerőműtől függetlenül is sok keletkezik, például az egészségügyben (a diagnosztikai és terápiás eljárások során egyaránt).

A bátaapáti tároló szerkezete

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló a Bátaapáti és Mórágy községek közötti, DK-DNy-i irányban húzódó, másfél kilométer hosszú Nagymórágyi-völgyben épül. A radioaktív anyagok esetleges környezetbe jutásának legvalószínűbb útja a talajvízzel való kioldódás, ezért a vízrendezésre különösen odafigyeltek. A völgy mindkét oldalán árkok épülnek, és az összegyűlő csapadékot egymástól független gyűjtőrendszerek vezetik el. Emellett a tároló kialakítása közben a felszín alatti térrészt is gondosan víztelenítik.

A létesítmény felszíni, 7 hektár nagyságú telephelye két nagy, kerítéssel elválasztott részre, az ún. felügyelt és az ellenőrzött zónára lesz osztva. Előbbi részen a kiszolgáló, irányító épületek (központi épület, látogatóközpont, konténer- illetve betongyártó üzem stb.) állnak majd, utóbbin a föld alatti tárolótérbe kerülő hulladékok kezelése, mozgatása történik.

A hulladékkal telt hordókat szállító jármű a telephely déli részén lévő, földrengésbiztos technológiai épülethez érkezik, ahol a hordókat ismét átvizsgálják, majd speciálisan kialakított konténerekbe helyezik őket. Ezután a kilenc hordó befogadására alkalmas konténereket betonnal teljesen kitöltik, majd gondosan lezárják és elhelyezik a föld alatt.

A bátaapáti létesítmény a mélységi tárolókhoz tartozik. Két lejtősakna vezet le azokhoz az egymás mellett párhuzamosan futó tárolókamrákhoz, amelyekben a radioaktív hulladékot véglegesen elhelyezik. Itt közlekednek a munkagépek, bonyolódik a személy- és teherforgalom. A jobbra-balra elágazó, 10 méter széles, 9 méter magas tárolókamrák már 250 méter mélyen húzódnak a föld alatt. Ide szállítják le és helyezik el szorosan egymás mellé a hulladékkal telt konténereket. Miközben telik a kamra, a konténerek és a kamrafal között fennmaradt hézagokat is teljesen kitöltik betonzúzalékkal. Végül a megközelítő vágatokat is lezárják.