15 éves a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány

Vágólapra másolva!
Megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte szerdai budapesti konferenciájával a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, mely eddigi fennállása alatt csaknem 400 hazai és külföldi vállalat innovációs sikereiben működött közre.
Vágólapra másolva!

"Az elmúlt napokban 26 milliárd forintot ítélt meg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal bírálóbizottsága ötven olyan innovációs projektnek, melyek közül négyben a Bay Zoltán Közalapítvány is részt vesz konzorciumi tagként. Így erre az évre mintegy 40 milliárd forint hazai forrással járultunk hozzá az innováció fejlesztéséhez" - emelte ki Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a kutatóhálózat jubileumi találkozóján.

Az alapítványt - mely 2002-től közalapítványként működik - Pungor Ernő kezdeményezésére hozta létre 1993-ban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) azzal a céllal, hogy hídképző intézményként szolgáljon a kutatási eredmények hasznosítására.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy a mára hat intézetből álló hálózattá alakult, alkalmazott kutatásokkal foglalkozó alapítvány a magyar kutatás-fejlesztési struktúrában addig hiányzó láncszem volt. Az Akadémia elnöke elmondta, hogy a megerősödött intézethálózat fontos szerepet tölt be a magyar felsőoktatásban is, egyre több fiatal kutató szerzi meg itteni munkájával doktori fokozatát.

Az intézmény megalakulásakor mintegy egymilliárd forint alaptőkét kapott az államtól, ám attól kezdve önfenntartó gazdálkodást folytat. Molnár Károly elmondta, hogy a közalapítvány bevételei vegyes finanszírozási rendszerben négy forrásból származnak: hazai és európai uniós pályázatokból, saját kutatási eredményeik értékesítéséből, high-tech kapacitásaikkal végzett bérmunkából és a vagyonból származó kamatokból. A közalapítvány non-profit gazdálkodást folytat, tevékenységeiből származó hasznát további kutatási tevékenységre fordítja.

A Bay Zoltán Közalapítvány összbevétele 2007-ben 1,63 milliárd forint volt, meghatározó hányada hazai és nemzetközi pályázati forrásokból származott - közli a jubileum alkalmából elkészült kiadvány. Az öt évvel korábbi mintegy hetven millió forintos pályázati bevétellel szemben 2007-ben már meghaladta az 1 milliárd forintot a pályázatokon elnyert forrás, 2008-ban pedig várhatóan még mintegy 60 százalékkal növekszik a bevétel ezen része.

Molnár Károly elmondta, hogy a közalapítvány jelenleg hat intézet tevékenységét fogja össze, amelyek a modern tudomány nyolc kiválasztott legígéretesebb területén végeznek kutatásokat, gyakran hazai és külföldi kutatóhelyekkel együttműködve.

Ezek az intézetek az Anyagtudomány és Technológiai Intézet (Bay - ATI), a Biotechnológiai Intézet (Bay - BIO), a Humán- és Növénygenomikai Intézet (Bay - GEN), az Ipari Kommunikációs és Technológiai Intézet (Bay - IKTI), a Logisztikai Intézet (Bay -LOGI) és a Nanotechológiai Intézet (Bay - NANO). Utóbbihoz kapcsolódóan a Miskolci Egyetemen megalakult a Bay Zoltán Nanotechnológiai tanszék - emelte ki Hajtó János, a közalapítvány főigazgatója.