Támpontok nélkül tényleg körbe járkálunk a végkimerülésig

Sok történet terjedt el arról, hogy sűrű ködben vagy egy kihalt, sík hómezőn iránytű nélkül az ember képtelen egyenes vonalban haladni: addig köröz, amíg meg nem találják, vagy - rosszabb esetben - össze nem esik a fáradtságtól. Német tudósoknak most először sikerült igazolniuk tudományos módszerekkel, hogy e történetek valós alapokon nyugszanak.

A tübingeni Max Planck Biológiai Kibernetikai Intézet kutatócsoportja a Current Biology folyóiratban tette közzé az első empirikus bizonyítékot arról, hogy az emberek valóban körbe-körbe járnak, ha nem áll rendelkezésükre semmilyen tereptárgy, amelyhez igazíthatnák az útirányukat.

A Jan Souman és Marc Ernst által vezetett csoport a Szaharában (Tunéziában), valamint a németországi Bienwald-erdőben figyelték meg a több órán át járkáló önkéntesek nyomvonalát. A kutatók GPS-szel követték nyomon az embereket és rögzítették útjukat. Az eredményekből kiderült, hogy a vizsgálatban részt vevők csak akkor voltak képesek egyenes irányba haladni, amikor a Nap vagy a Hold látható volt. Mihelyt azonban a Nap eltűnt például egy felhő mögött, az emberek körbe-körbe kezdtek járni, anélkül, hogy észrevették volna.

Jan Souman szerint a körbejárásra a múltban az volt az egyik lehetséges magyarázat, hogy a legtöbb embernek az egyik lába hosszabb vagy erősebb, mint a másik, és ez módszeres eltolódást okoz az egyik irányba. A kutatók megvizsgálták e magyarázat helyességét. Bekötötték az önkéntesek szemét, és arra utasították őket, hogy egyenesen menjenek előre. A látásuktól megfosztott emberek zöme körbe járkált, mégpedig néha meghökkentően kis köröket, 20 méter átmérőjűnél kisebbet, írtak le.

Kiderült azonban, hogy ezek a körök csak ritkán következetesek az irányukat tekintve. Éppen ellenkezőleg, ugyanaz a személy néha balra, néha jobbra kanyarodott. A körözést tehát nem a lábak hosszában vagy erősségében mutatkozó eltérés okozza, sokkal inkább az, hogy az emberek egyre inkább elbizonytalanodnak annak felmérésében, merre van "előre". A járás irányáról érkező különféle jelzések kis véletlenszerű hibái idővel összeadódnak, emiatt az, amit az ember egyenesen előre iránynak érez, eltér az igazi "előre" iránytól.

Marc Ernst hozzáfűzi, hogy a kísérletek eredményei azt mutatják, hiába vannak meggyőződve az emberek arról, hogy egyenes vonalban haladnak, az érzékeink megcsalnak bennünket. Az embereknek megbízható támpontokra van szükségük ahhoz, hogy tartsák az egyenes irányt. Ilyen lehet egy fa, egy torony vagy a Nap az égbolton.

Cyber-carpet működés közben

A kutatók a további vizsgálatokhoz kifejlesztettek egy igen korszerű, virtuális valóságot létrehozó berendezést. A Cyber-carpet (kiberszőnyeg) nevű szerkezet egy minden irányban mozogni képes futószőnyeg-rendszerből és egy számítógépes szimulátorból áll. Ez utóbbi a kísérleti alany szeme elé vetíti a virtuális tájat. Ezzel a berendezéssel a jövében azt kívánják vizsgálni, hogyan befolyásolják a különféle térbeli támpontok a tájékozódást.