Négyszárnyú, madárszerű dinoszaurusz megkövesedett maradványaira bukkantak Kína északkeleti részén, Liaoning-tartományban; a paleontológusok szerint ez az egyik hiányzó evolúciós láncszem a dinoszauruszok és a madarak között.
A kutatók két különböző helyszínen két egyed maradványait fedezték fel - az egyik csupán részlegesen maradt fenn, s az év elején került elő. A másikra, amely igen jó állapotban vészelte át az évmilliókat, a közelmúltban bukkantak.
A vizsgálatokat irányító Hszing Hszü (Xing Xu), a Kínai Tudományos Akadémia professzora szerint a négyszárnyú dinoszaurusz, amely az Anchiornis huxleyi nevet kapta, 160 millió évvel ezelőtt élt. Méretét tekintve akkora volt, mint egy megtermett tyúk: testhossza nem érte el az 50 centimétert, koponyája pedig mindössze 6 centiméteres volt.
Mint Hszing Hszü kifejtette, a leletek fényében igen valószínű, hogy a madarak a 160 millió évvel ezelőtt élt kistestű, négyszárnyú dinoszauruszok leszármazottai. Az Anchiornis huxleyi lehet az összekötő kapocs a theropodák, a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportja, valamint a madarak között.
"Abban az időszakban élt, amikor feltételezéseink szerint a madarak ősének kellett megjelennie" - magyarázta Hszing Hszü. Az igen jó állapotban fennmaradt kövület vizsgálata alapján a kínai paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy hosszú tollazat borította az állat "felső" végtagjait és a farkát, ahogy az "alsó" végtagjait is, arra utalva, hogy a "négyszárnyú" állapot az átmenetet képezte a madarak kifejlődése felé vezető úton.
Az átmenet kérdése még mindig nem teljesen világos a paleontológusok előtt. A kutatók közül sokan úgy vélekednek, hogy a legkorábbi madárszerű dinoszauruszok maradványai oly késői rétegekben jelennek meg, hogy nem lehetnek a madarak valódi ősei.

A kínai kutatók szerint az Anchiornis huxleyi az ismert legkorábbi madárszerű dinoszaurusz. Tízmillió évvel régebbi, mint az Archaeopteryx, a legkorábbi ismert primitív madár
"A fosszíliák jelenléte az adott kőzetrétegben hatékonyan megcáfolja azokat a nézeteket, amelyek szerint a madárszerű dinoszauruszok túl későn jelentek meg ahhoz, hogy a madarak ősei lehetnének" - mondják a kínai kutatók.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.