Támad a nagy spanyolcsiga-armada

Egyesek sózással, mások futókacsával védekeznek az egyre intenzívebben terjeszkedő spanyol csupaszcsiga ellen, amely kis túlzással mindenen átrágja magát, hogy táplálékhoz jusson. A csapadékos időjárás és az árvizek különösen kedvezőek a csupaszcsigák számára, és a talajfertőtlenítő szerek csökkenő használata is csak elősegíti terjedésüket. 

"Mindent felzabálnak idén ezek a büdös csigák" - méltatlankodik a kertkapuban állva az idős néni, miközben széttapos a járdán egy nyálkás pacnit, ami pár másodperce még egy mezetelencsiga volt. A keskeny betoncsíkot már számos ilyen objektum borítja, de a néni szerint minden hiába, nem lehet védekezni ellenük. Mindent megesznek.

Bár több házatlancsiga is garázdálkodhat a veteményeskertekben, kertészetekben, napjainkban két behurcolt faj, a spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) és rokona, a barna nagy csupaszcsiga (Arion rufus) okozza a legtöbb kellemetlenséget. Különösen megnehezíti az ellenük való védekezést, hogy nagyon szaporák, és kevés a természetes ellenségük.

Petró Ede, növényvédelmi szakértő az [origo]-nak elmondta, hogy a csigák intenzív elterjedésének több oka is lehet. Az elmúlt évtizedekben nagyon elhanyagolták a vízelvezető árkok karbantartását, ezért sok terület vizenyőssé vált, amit igen kedvelnek a csigák. Elszaporodásukhoz hozzájárulhat az is, hogy 1990 óta csökkent a műtrágya és a talajfertőtlenítő szerek használata, e vegyületek ugyanis korábban némiképp gátolták terjedésüket. Az utóbbi évek csapadékos időjárása és az árvizek szintén kedveztek a csigák terjeszkedésének, mondta Petró.

A csigák számára a nagy autóforgalom és a konténeres növényszállítás is előnyös: éjszaka felmászhatnak egy autó alvázára, vagy bemászhatnak a szállító konténerekbe (ha már nincsenek amúgy is ott), és néhány óra alatt több száz kilométerre eljuthatnak, amire önerőből sok csigageneráció alatt is képtelenek lennének. Ha az ilyen potyautas csiga megtermékenyített petéket hordoz magában, és az új környezet is megfelelő a számára, akkor hamar meghódíthatja a vidéket. A spanyol csupaszcsigák annyira alkalmazkodók, hogy a fára fölmászva képesek még a cseresznyét is megrágni.

Védekezés a csupaszcsigák ellen

A barna és a spanyol csupaszcsigának alig van természetes ellensége. Még az állatok számára is gusztustalan nyálkás - és valószínűleg rossz ízű - testük elfogyasztása. Bizonyítottan csak a sünök és a békák egyes fajai eszik a meztelencsigákat, de ők is csak mértékkel. Feltételezik, hogy a nagy testű futrinkák, a gyíkok, a fogoly, a fácán és a vakondok is fogyasztanak csigát, de létszámukat nem tudják jelentősen csökkenteni.

Wikimedia Commons

Barna csupaszcsiga (Arion rufus)

A csigák ellen hazánkban két igazán hatásos ellenszert forgalmaznak különféle nevek alatt: a metaldehid és a merkaptodimetur hatóanyagot tartalmazó csigairtókat. Különösen érdekes a metaldehid csigaölő hatásának felfedezése, mondta Petró. A metaldehid a szabadtéri főzéshez használt spiritusz tabletta (szilárd "spiritusz") fő összetevője. Egy francia társaság vidám kerti partit tartott, ahol mulatozás közben több spiritusz tablettát is szétszórtak a kertben. Másnap meghökkenve vették észre, hogy a spiritusz tabletták körül rengeteg kimúlt házatlancsiga hevert. Úgy látszik, a társaságban lehetett egy vegyész is, aki azután csigaölőként szabadalmaztatta a szert.

Petró még egy viszonylag hatékony védekezési módszert említett, amely inkább kiskertekben alkalmazható. A védendő területet csíkokban vagy négyzethálósan kell felszórni porított oltott mésszel, és a mészbe mászott csigák aztán kiszáradnak, és elpusztulnak. Ugyanilyen hatása van a közvetlenül a csigákra szórt konyhasónak is, de ez a talajt is károsítja.

Az ígéretes indiai futókacsa

A 2000-es évek elején kezdtek el kísérletezni a csigák biológiai irtásával Németországban és Ausztriában. Kiderült, hogy létezik egy olyan madár, amely nem undorodik a csupaszcsigáktól, sőt kifejezetten kedveli azokat. Ez az indiai futókacsa (Anas platyrhynchos f. domestica), amelyet furcsa, felegyenesedett járásmódja miatt pingvinkacsának is neveznek. Mivel a kacsát a csigairtáson kívül másra nemigen lehet használni (húsa nem jó, tojását pedig a fertőzésveszély miatt célszerű kerülni), ezért Ausztriában 2003-ban létrehoztak egy kacsakölcsönző programot (Rent-an-Ent). Csigainvázió idején a gazdák innen kölcsönözhettek madarakat, majd ősszel visszavitték a telepekre.

Wikimedia Commons

Indiai futókacsa (Anas platyrhynchos f. domestica)

A kacsák valóban nagy irtást végeznek a csigákban, ha megfelelő víz (például kis kerti tó) is van a közelben, mert a madarak megmossák a csigákat, mielőtt elfogyasztanák azokat. Úgy látszik azonban, hogy a program mégsem váltotta be a gazdasági reményeket, mert most már Ausztriában sem lehet kacsákat bérelni. Csiga sújtotta területeken azonban megfontolandó, hogy pusztán a csigák elleni védekezésként is érdemes ilyen kacsákat tartani és tenyészteni. A kiskacsákhoz most már Magyarországon is hozzá lehet jutni, és tartásuk nem igényel különösebb szakképzettséget. Állítólag egy kacsapár elég egy kert csigamentesítéséhez, és ökológiai szempontból kétségtelenül ez a legkíméletesebb megoldás.

Csigalexikon

Magyarország területén 26 házatlan- vagy meztelencsigafaj fordul elő, közülük 10 faj okozhat károkat a gazdasági növényekben. A meztelencsigák nedvességkedvelő, fénykerülő állatok. Hímnősek, azaz minden egyes egyed képes peterakásra. Egy-egy csiga - fajtól és élettartamtól függően - akár 500 petét is rakhat életében. Élettartamuk 1-3 év, éves nemzedékszámuk 1-2, de kétéves fejlődésűek is lehetnek. Áttelelésük fajtól függően pete (tojás), fiatal csiga és kifejlett állapotban történik. Egyes fajok (és ezek közt több kártevő is akad), novembertől februárig tojnak. A meszes burokban lévő petékből közvetlenül, átalakulás nélkül fejlődnek ki a fiatal csigák. Az új nemzedék nem sokkal ezután aktívan táplálkozni kezd.

A zöld növényi részeket reszelőnyelvük segítségével elreszelik, tarrágást is végezhetnek. Nyálkájukkal, ürülékükkel szennyezik a növényt, termést. A tárolt zöldségeket a tárolóban is megdézsmálhatják. A földalatti növényi részek is áldozatul eshetnek károsításuknak: a csigák jelenlétét öblös, üreges "kirágások" jelzik a gumókon, karógyökereken. A házatlan csigák károsítását tavasztól őszig megfigyelhetjük, de egyesek még télen is aktívak.

Két faj hasonló alakban

A korábban egy fajnak gondolt barna csupaszcsiga (régi nevén Arion empiricorum) tulajdonképpen két fajra oszlik, mégpedig a 10-15 centiméteresre is megnövő barna nagy csupaszcsigára (A. rufus) és a 7-10 centiméteres spanyol csupaszcsigára (A. lusitanicus). A két faj példányai külső megjelenésükben és színezetükben nagyon hasonlóak egymáshoz, biztos elkülönítésük csak anatómiai vizsgálattal lehetséges. Színezetük rendkívül változatos: a feketétől a barnán át a narancssárgáig és szürkéig sokféle külsőt ölthetnek.

A spanyol csupaszcsiga az Ibériai-félszigetről bevándorolt, úgynevezett invazív faj. A hazai "csigairodalom" az 1900-as évektől az A. rufus fajt jelzi (Kőszeg, Kaposvár, Szeged, Budapest). Kaposvár környéki előfordulással az 1930-as években egy testvérfajuk, az élénk csupaszcsiga két változataként is leírták. Soós Lajos 1959-ben (mivel az előfordulásukat bizonyító példányok 1956-ban megsemmisültek) törölte a magyar faunalistáról, de várható előfordulásukat valószínűsítette. Az első A. rufus példányokat 1980-1984-ben Barcson, az A. lusitanicus első egyedeit 1985-ben Sopronban gyűjtötték. 1999-től kezdődően a Dunántúl nyugati és déli részéről jelezték erős kártételüket, ma pedig már az egész országban jelen vannak.

A leggyakoribb kártevő csupaszcsigafajok

Barna nagy csupaszcsiga (Arion rufus)

Nagyon nagy házatlancsiga, kinyújtózkodva 10-15, ritkán 20 cm hosszú. Színe erősen változó: gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös, narancssárga és szürke változata is megtalálható. A talpszegélye mindig világosabb, vagy vörösebb, mint a test színe. Sötétebb oldalszalagja rendszerint csak a fiatalabb állatoknak van, de ez néha kifejlett példányokon is előfordul. Bőrráncai nagyok és hosszúkásak. Élőhelye változatos: réten, lápon, cserjésekben, erdőkben és kertekben is megtalálható, még nagyon savanyú talajokon is előfordul.

Spanyol csupaszcsiga (A. lusitanicus)

Közép nagy csupaszcsiga, kinyújtózkodva 7-10 cm hosszú. Színezete hasonló az előző fajéhoz, de az oldalán gyakran egy sötét oldalsáv található, ami a köpenyen "líra alakban" összefolyik. A talpa fehéres, nyálkája színtelen. Élőhelye az előbbi fajéval azonos.

Nagy meztelencsiga (Limax maximus)

Nagyon nagy, kinyújtózkodva 10-20 cm hosszú. Színe rendszerint a halvány-barnától a szürkéig terjed, két vagy három sötétebb hosszanti sávval az oldalán, ami némelykor foltokra szakadozott. Bőrredői meglehetősen kicsik, tapogatói egyöntetűen vörösbarnák. Talpa egyöntetűen fehéres, a test és a talp nyálkahártyája színtelen és nyúlós. Nagyon sok színváltozata ismert.

Foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum)

A csiga közép nagy, hossza kinyújtózkodva 3-5, kivételesen 6 cm. A test színe a halvány krémszínűtől a palaszürkéig terjedhet, és rendszerint sötét foltokkal sűrűn mintázott. A talp halvány, az állat nyálkája színtelen vagy fehér. Élőhelye: mezőgazdasági területek, kertek és rétek. Sok növény jelentős kártevője. Hazánkban ez a leggyakoribb házatlancsigafaj.

Kalapácsos szántóföldi meztelencsiga (D. sturanyi)

A csiga hossza a kicsitől a közepesig terjed, kinyújtózkodva 3-4 cm. Színe az áttetsző világos krémszínűtől a sötétbarnáig változik, sötét foltok nélkül, de némelykor vékony, fehéres csík is található az oldalán. A köpeny hosszú, megközelítőleg fele a test hosszának, a légzőnyílás szegélye nem feltűnő. A talp halvány, sötétebb középső sávval, a test és a talp nyálkája vékony és színtelen. Rendszerint nyirkos helyeken, kertekben, parlagon és nedves útszéli árkokban fordul elő. Üvegházakban, fólia alatti termesztésnél a leggyakoribb és néhol tömegesen előforduló faj.

(Összeállította: Petró Ede)