Az ember és a majmok mellett a delfineknél is vannak nagymamák

Az emlősök közül a legtöbb faj képviselői nem sokkal szaporodóképes koruk befejeződése után elpusztulnak. Így természetesen unokáik, dédunokáik gondozásában sem vehetnek részt. Az ember és az emberszabású majmok egyes képviselői mellett azonban akad két érdekes kivétel, mégpedig a delfinek között.

A kardszárnyú delfinek (Orcinus orca) és a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinek (Globicephala macrorhynchus) nőstényei akár évtizedekkel is túlélhetik utolsó utóduk világrahozatalát. Szaporodóképes koruk elmúltával rendszerint rokonaiknak segítenek felnevelni az "unokáikat". A Proceedings of The Royal Society B: Biological Sciences folyóirat online kiadásában megjelent új tanulmány szerint ennek oka a társas mintázatokban és a szaporodási viselkedésben rejlik.

Azoknál a fajoknál, ahol a hímek szaporodáskor elhagyják az otthont, a nőstény egyre több olyan hímmel vannak körülvéve, amelyekkel nem áll rokoni kapcsolatban (mivel a hím leszármazottak vagy elhagyják a csoportot, vagy elpusztulnak). Ez a mintázat tehát növeli a nőstény lehetőségét, hogy új párokat találjon, de csökkenti a késztetést, hogy olyan utódoknak segítsen, amelyekkel nem áll rokonságban (nem hordozzák a génjeit).

Az olyan emlősök esetében, ahol a nőstények hagyják el a csoportot, hogy párt találjanak - vagy a párosodás a csoporton kívül történik -, a nőstényt egyre több rokon hím (fiú, unoka és további generációk) veszi körül. Ebben a helyzetben maga és a csoport számára is hasznos, ha befejezi a szaporodást (és a szaporodási forrásokért való vetélkedést, ami növelheti a fiatalabb nőstények termékenységét), és inkább segít a fiatalabb nőstényeknek az utódok fölnevelésében. Korábban más kutatások kimutatták, hogy ha jelen van egy segítő nagymama, az plusz előnyökkel jár a fiatalabb generációk számára.

A két említett delfinfajnál a kutatók úgy gondolják, hogy a nőstények a második szaporodási mintát követik, azaz a saját csoportjukon kívül párosodnak. Ez a nőstény korának előrehaladtával egyre fokozottabb csoporton belüli rokonságot eredményez. Így evolúciós szempontból is hasznos, ha a nőstények utódszülés nélkül is tovább élnek, hiszen az így megvalósítható segítségnyújtással saját rokonaik túlélési esélyeit növelik.

A kutatók természetesen nem gondolják, hogy a párzási mintázat a menopauza és a szaporodókor utáni hosszú élet evolúciójához vezető egyetlen tényező. A nőstények változó szociális csoportjairól szerzett több tudás azonban segít föltárni az emberszabásúak és a bálnák esete között a háttérben meghúzódó hasonlóságot, amelyet egyébként elfednének a társas szerkezetükben fennálló különbségek.

* * *

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.