Kifúrták a világ leghosszabb alagútját

2010.10.18. 11:59

Az ötvenhét kilométer hosszú svájci Gotthárd-bázisalagút fúrását pénteken fejezték be. A két járatból álló vasúti alagút fúrása 7 évvel ezelőtt kezdődött, és várhatóan 2017-ben adják majd át.

A Sissi nevű fúrópajzs pénteken törte át az utolsó métereket a Gotthárd-bázisalagút keleti járatában, 27 kilométerre az északi, 30 kilométerre a déli bejárattól. A körülbelül hétmilliárd euróból készülő alagút Európa gyorsvasúthálózatának szerves része lesz. Az előkészületek 1996-ban kezdődtek, a fúrási munkálatok pedig 2003-ban indultak, és 2010. október 15-én fejeződtek be. Az alagút Erstfeldet köti össze Bodióval, s a forgalom előtt várhatóan 2017-ben nyitják majd meg. Ennek köszönhetően a Zürichből Milánóba történő utazás időtartama 3,5 óráról 2,5 órára csökken majd.

A svájci lakosok még 1992-ben szavazták meg az alagút megépítését. Az alagút célja, hogy csökkentse az Alpokban közlekedő kamionok számát, mely jelenleg évente meghaladja az 1,2 milliót. Svájc már így is élen jár a rakományok vasúti szállításában, azoknak ugyanis több mint hatvan százalékát vonatokkal viszik át az országon, s ezzel messze megelőzik a szomszédos Olaszországot és Németországot. A közúti teherforgalom nagy károkat okoz az Alpok érzékeny élővilágában, ezért Svájc már évtizedek óta "furkálja a hegyeket", hogy a felszín alatt vezessék el a járműveket.

Forrás: AFP
Az áttörést élőben közvetítették a svájci tévécsatornák

Az alagút két párhuzamos járatban halad, a nyugati alagút 56 978 méter hosszú, a keleti pedig 57 091 méter (lásd a grafikát a cikk végén). A nyugati alagútban négy évvel ezelőtt történt meg a nagy áttörés. A földalatti rendszer teljes hossza 151 kilométer az egyéb járatokkal együtt. Az alagutak átmérője 8,8-9,5 méter, a kiásott szikla tömege 24 millió tonna. A fúrásban 2500 munkás vett részt, s nyolcan vesztették életüket az alagútban az évek alatt.

 

 

A Gotthárd-bázisalagút az 53,8 kilométer hosszú japán Szeikan-alagutat szorítja le a trónról. A Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő Csatorna-alagút a harmadik helyen található közel 50 kilométeres hosszával. (A budapesti 4-es metró építése 2007-ben kezdődött, a vonal teljes hossza 12,7 kilométer.)

Forrás: Wikimedia Commons

Az építés szakaszai. Zölddel a különféle alagútfúró technológiákat jelöltük (forrás: Wikimedia Commons)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK