Tenochtitlánnak, az Azték Birodalom fővárosának az elitiskoláját mutatják be a nagyközönségnek Mexikóvárosban.
A Calmecac, azaz a "házak sora" 1486 és 1502 között épült, és mindössze 100 méterre található Tenochtitlán vallási központjától, a nagy kettőspiramistól (Templo Mayor). Ebben az iskolában tanultak a nemes családok fiai 10 éves koruktól, akiket felkészítettek arra, hogy idővel betölthessék Tenochtitlán vezetői posztjait vagy a hadsereget irányítsák.
A tanulók emellett megismerték a naptár működését, és elsajátították az álmok és előjelek megfejtésének művészetét is. Azt is megkívánták tőlük, hogy beszédeket, dalokat és történeteket memorizáljanak, megtanulták a képírást is, hogy útmutatást nyerhessenek a törvényeknek, hadművészetnek és közügyeknek szentelt kódexekből.
"Ez az iskola az egyik legfontosabb épületegyüttes volt az Azték Birodalom fénykorában" - mondta Raul Barrera ásatásvezető régész. A Calmecac romjai tavaly kerültek napvilágra, az ásatások során feltárták Miktlántekutli, az alvilág istenének, valamint Xiuhtecutli tűzisten szobrát, de előkerült Ehecatl szélisten kőből faragott feje is több tucat egyéb lelettel egyetemben. Találtak egy olyan emberi állkapocscsontot is, amelyre Mixcóatl, a felhőkígyó, a vadászat és háború istenének nevét vésték.

Tenochtitlán makettje előtérben a nemesek iskolájával
Tenochtitlánt, az Azték Birodalom fővárosát 1325 táján alapították a Texcoco-tó egy szigetén, a mai Mexikóváros helyén. Kezdetben csak nádkunyhókat építettek, de 1415-re Tenochtitlan igazi várossá fejlődött: házai, templomai, palotái mind kőből épültek. Ahogy a város nőtt, kikotorták a sekély vizű tó iszapját, megnövelték az eredeti szigetet, és újabbakat is építettek. A város így csatornáival és szigeteivel Velencéhez volt hasonlatos, a szárazfölddel magas töltésen épített út kötötte össze. Lakosainak számát kétszázezerre becsülik, de egyes szakértők szerint a 13,5 négyzetkilométeres terület akár 350 ezer embernek is otthont adhatott.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.