Hatalmas napfoltcsoport fordul a Föld felé

Napfolt, 1476
Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek egyik legnagyobb napfoltcsoportja a csillagászok szerint óriás napkitöréseket produkálhat a következő napokban.
Vágólapra másolva!

A NASA napkutató szondája, a Solar Dynamics Observatory kutatói nevezték a Twitteren "napfoltszörnyetegnek" az AR1476 jelű napfoltcsoportot, amelynek kiterjedése körülbelül 100 ezer kilométer (a Föld átmérője 12 756 kilométer).

Forrás: Spaceweather.com

Az utóbbi napokban voltak már kisebb napkitörések a foltcsoport felett, de nagy a csillagászok szerint komoly esély van rá, hogy a következő napokban - amikor a Nap forgása miatt egyre jobban a Föld felé fordul - sokkal nagyobb kitöréseket produkál majd.

Az AR1476 jelű napfoltcsoport aktivitását például a Spaceweather.com oldalon követhetjük.

A hatalmas alakzat már kisebb távcsövekben, sőt szabad szemmel is látható.

Védőeszköz nélkül soha ne nézzünk a Napba, sem távcsővel, sem szabad szemmel!

A Nap biztonságos megfigyeléséről A Napészlelés kézikönyve című kiadványban olvashatunk részletesen. Ebben például ez áll: "...a biztonságos megfigyeléshez 12-13-as MOM hegesztőüvegek, a napfogyatkozásról megmaradt szemüvegek vagy távcsövünk napszűrője használandó (a fotografikus szűrők nem megfelelőek!)."

Forrás: Spaceweather.com

Mint arról a napokban beszámoltunk, rekordközelségből, a Merkúr pályáján belülről elemezheti a Napot a Solar Orbiter. Az Európai Űrügynökség által tervezett űrszonda azt vizsgálja majd, hogyan áramlik ki a napszél a csillagból. Segítségével könnyebben lehet majd előrejelezni a naptevékenység földi hatásait is.