Sokáig volt nagy Magyarország

Európa térkép
Vágólapra másolva!
Az Európa ezeréves történelmét bemutató animáción meghökkentő látni, hogyan olvadt el Magyarország. A videó bal felső sarkában az évszámok követhetők, lent pedig apró betűkkel a jelentősebb események olvashatók. Az animációt a Centennia Historical Atlas alapján készítette egy külföldi felhasználó.
Vágólapra másolva!

Az eredeti, 11 perces videó. Az évszámok és a szövegek olvasásához érdemes teljes képernyőre kitenni az animációt

A Youtube-videón jól látható, hogy 1526-ig Magyarország viszonylag stabil, közepesen nagy méretű államnak számított. Szent István idejében a Felvidék (a mai Szlovákia) nagyrészt még Lengyelországhoz tartozott, Horvátországot majd I. László hódítja meg 1091-ben, az 1100-as évek közepén ezt a területet Bizánc foglalja el, később viszont a magyar királyok hódítanak a Délkelet-Európában és a Balkánon: a mai Szerbia, Bosznia, Moldva és Havasalföld is időnként a magyar uralkodó hűbérese vagy fennhatósága alá tartozik.

A török invázió, 1526 után az ország három részre szakad, a királyi Magyarország (a Habsburg-részek) és Erdély azonban folyamatosan küzd a Felvidék keleti feléért, Északkelet-Magyarországért (Zemplén, Máramaros és a többi itteni megye sokszor cserél gazdát). Közben a török-magyar határ is mozog, ez a térképen kisebb-nagyobb elmozdulásokat jelent, viszont a főleg magyar anyanyelvű lakosság pusztulását eredményezi ezeken a határvidékeken. Az Alföld hatalmas területei néptelenednek el eközben.

Az 1680-as, 1690-es évektől megkezdődik a török által elfoglalt területek felszabadítása, ez az 1700-as évek első felére fejeződik be. A következő nagy váltás az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása 1867-ben, majd az első világháború után látjuk Trianon hatását, a kisállamok megalakulását Kelet-Közép-Európában, a történelmi Magyarország megszűnését és feldarabolását.

A negyvenes években a náci Németország hódít Kelet- és Nyugat-Európában, majd 1945 után a Szovjetunió terjeszkedett Keleten, egészen Kárpátaljáig. A mai határaink az 1947-es párizsi békében rögzültek, ezek nem a trianoni határok, hiszen a pozsonyi hídfő miatt Magyarország még néhány falut kénytelen volt átadni az akkori Csehszlovákiának, ezek ma Szlovákia részét képezik.

Az animáció rövidített változata