Bojtosfülű disznók érkeztek a Szegedi Vadasparkba

bojtosfülű disznó címlapi
Vágólapra másolva!
Bojtosfülű, más néven ecsetfülű disznók (Potamochoerus porcus) érkeztek a Szegedi Vadasparkba. Az Afrikában őshonos patásokat a karanténidőszak és a beszoktatás után a látogatók is megfigyelhetik a mocsári antilopokkal közös tágas kifutójukban.
Vágólapra másolva!

A szegedi állatkertben vad disznóféléket eddig nem mutattak be, a látogatók csak rokonaikkal, az örvös pekarikkal találkozhattak a dél-amerikai bemutatóban.

Az európai fajmegmentő program (EEP) keretében Szegedre került Noé, Lara és Lola. A kan és a két koca nagy kedvenc volt a híres Jersey-i Állatkertben, ahonnan érkeztek, azóta is érdeklődnek utánuk egykori gondozóik. Az állatok szállítása nem volt egyszerű feladat, mivel az angol állatkert egy francia partokhoz közeli szigeten található – közölte Veprik Róbert igazgató.

Íme, az új lakók Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos

Az egy-másfél méter hosszú, akár egymázsásra is megnövő ecsetfülű disznó változatos élőhelyeken, szavannákon, esőerdőkben és mocsaras területeken egyaránt előfordul. Többnyire kisebb, három-tizenegy fős kondákban él, de feljegyeztek már ennél jóval nagyobb egyedszámú csapatokat is. Az erőteljes kan által vezetett család sokszor agresszíven és hatékonyan fel tud lépni még a leopárddal szemben is, amely a legjelentősebb természetes ellenségének számít.

Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos

A rozsdavörös szőrű állatok bátorsága lőfegyverrel szemben azonban mit sem ér, a Kongó-medencében a kis termetű bóbitás antilopok mellett az ecsetfülű disznó került legtöbbször terítékre. A nevét a fülön növő fehér szőrpamacsról kapó bojtosfülű disznó nem számít veszélyeztetett fajnak, a vadászat miatt azonban aggodalomra ad okot populációi egyedszámának folyamatos csökkenése. Az állatkertekben, a fajmegmentési programnak köszönhetően a faj helyzete megfelelőnek számít – ennek köszönhető, hogy immár Szegeden is megcsodálhatják a látogatók növényekkel, kisebb állatokkal és dögökkel táplálkozó fajt.