A NASA eltérítene egy aszteroidát

2015.10.01. 13:48

A NASA és az ESA közös kezdeményezése először próbálja majd meg eltéríteni egy aszteroida körül keringő miniaszteroida útvonalát: nekicsapnak egy szondát a Didymoon névre keresztelt égitestnek, aztán megnézik, mi történik vele.

A Didymos névre keresztelt kis aszteroida körül kering egy még kisebb kődarab, a Didymoon (vagyis Didyhold) nevű minihold. Az amerikai és európai űrügynökség következő célpontja ez az apró, holdszerű képződmény lesz, amelyet megpróbálnak majd eltéríteni az aszteroidától, kipróbálva, sikerrel járhatnának-e egy nagyobb, a Földet veszélyeztető kisbolygó esetén is. A misszió neve AIDA (Asteroid Impact & Deflection Assessment, azaz Aszteroida Becsapódási és Eltérítési Felmérés), és nem is kell olyan sokat várni arra, hogy elinduljon. 

Az AIM figyeli a DART becsapódásátForrás: ESA

Kétéves becsapódási terv

Az ESA 2020-ban fogja útjára indítani az Aszteroida Becsapódási Missziót (AIM), amely két év alatt eléri a Didymost. Elsődleges feladata lesz, hogy feltérképezze az aszteroidát és a körülötte keringő holdat, majd biztos távolságba helyezkedik, és megfigyeli, ahogyan a NASA Dupla Aszteroidaeltérítési Tesztje (DART) belecsapódik a Didyholdba 2022-ben. Az összehangolt akció célja, hogy megfigyelje, mi történik az aszteroidával az eltérítés után.

Úttörő vállalkozás

Patrick Michel, az AIM vezető kutatója egy sajtóközleményben elmondta: ez a misszió arra készül fel, hogy megfelelően megvédhessük a Földet egy esetleges aszteroida becsapódásától. „Sokkal jobban meg kell ismernünk az aszteroidákat – miből állnak, honnan jöttek, és hogyan reagálnak az ütközésekre. Az AIDA lesz az első misszió, amely egy bináris aszteroidarendszert vizsgál meg, és az első, amely leteszteli, el tudjuk-e téríteni becsapódás segítségével” – olvasható a közleményben. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK