Hihetetlen menekülés a Towerből

Így nézett ki a Tower 1737-ben (Samuel és Nathaniel Buck rajza)

John Gerard jezsuita szerzetes a történelem talán egyik legnagyobb szökését hajtotta végre 1597-ben a londoni Towerből. A hihetetlen és elképesztő meneküléshez láthatatlan tintát, madzagot, kötelet használt, de szüksége volt egy hajóra, baráti segítségre és természetesen isteni kegyelemre is.

John Gerard az I. Erzsébet korabeli Anglia fontos szereplője. Kevesen tudják, de azon kivételek egyike volt, akinek sikerült megszöknie a rettegett londoni Towerből.

A jezsuita szerzetes 1564. október 4-én született Sir Thomas Gerard második gyermekeként, akit felségárulás bűntettével bebörtönöztek, ezért 1569-től három évig a Towerben raboskodott. Johnt családja

12 évesen küldte Oxfordba tanulni,

Thomas testvérével közösen. Időközben mindketten letették a protestáns fogadalmat.

A Tower madártávlatból Forrás: Photononstop/Guido Alberto Rossi

Tizenöt és tizenhét éves kora között Gerard Rheimsben folytatta tanulmányait: ekkor hozta meg a döntését, hogy Istennek szenteli életét, és csatlakozott a jezsuitákhoz. Egy évet a párizsi jezsuita kollégiumban töltött, ám nagyon megbetegedett, ezért kénytelen volt hazatérni Angliába. Mikor hajója kikötött Dovernél,

Gerardot vallási okokból letartóztatták, és egy évre börtönbe került.

Az óvadékot Sir Anthony Babington kifizette, majd Gerardot Rómába küldte, hogy ott folytassa tanulmányait.

A jezsuita kém

Később pápai felmentéssel visszatért Angliába, és elkezdte misszióját: kapcsolatot teremteni a még fennmaradt angol katolikus közösségekkel Erzsébet protestáns Angliájában. Társaival az éjszaka leple alatt érkezett meg a déli partokhoz. A kis csoport London felé tartott, ám más és más irányban, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést.

I. Erzsébet idején nem volt egyszerű katolikusnak lenni Angliában Forrás: Wikimedia Commons

Gerard egy ifjú udvaronc álarcát öltötte magára: megtanult kártyázni, vadászni, és belevetette magát az éjszakázásba. Álcája érdekében nem vetette meg a női társaságot sem.

„Ez a férfi nemesi származású és nemesi vérvonalú, aki tökéletes szellemi kaliberrel rendelkezik, és

nagyszerű életerőt birtokol, mesteri szinten beszél három nyelven

– írta 1881-ben megjelent könyvében John Gerard-ról a protestáns dr. Jessops. "Ritka adománya a szónoklat képessége és a veleszületett jóindulat, illetve az udvarias viselkedés. Minden társadalmi körben kimagasodik emiatt."

Mindemellett Gerard igen veszélyes életet élt, több alkalommal hajszálon múlt, hogy elkapják. Soha nem tudhatta, kik a barátai, és kik az ellenségei. Sokszor figyelték, és információkat szolgáltattak róla – szegényes fizetségért cserébe – a koronának. Hosszú és kitartó üldöztetése eredményeként végül 1594. április 23-án letartóztatták.

Eredménytelen kínzások

Brutális kínzásokon estek át, akiket a Towerbe küldtek Forrás: Wikimedia Commons

A jezsuita pap a Towerbe került, ahol megkezdődött a kihallgatása, melyet Sir Thomas Egerton vezetett. A vád így hangzott: „bűnbe vitte az embereket, és a királynőnek fogadott hűségük ellenére a pápához küldte őket, emellett beleavatkozott az állam ügyeibe”. John Gerard erre azt felelte, hogy az ellene felhozott vádakban nem követett el bűnt, és hozzátette, hogy a jezsuitáknak egyébként is szigorúan tilos foglalkozniuk állami dolgokkal.

Miután nem szolgált „érdemi” információkkal, megkezdődött a kínzása.

A fennmaradt feljegyzések szerint három alkalommal vallatták. Mindhiába.

Csupán egyetlenegyszer beszélt azokról a reményeiről, hogy egész Anglia – beleértve Erzsébetet is – visszatér Rómához.

"A kínzóim levittek egy föld alatti pincébe, ahol bilincset tettek a csuklómra, és a hátam mögött, láncok segítségével függőlegesen felemelték a kezemet egészen odáig, hogy csak a lábujjam érintette a talajt" – írta 1597-es visszaemlékezésében John Gerard.

Festmény a Towerről egy 15. századi kéziratban Forrás: Wikimedia Commons

"Később egy pánt segítségével súlyokat erősítettek a bokámhoz, és tovább emeltek felfelé. Miközben így lógtam, elkezdtem imádkozni. A mellettem álló úriember megkérdezte, hogy vallok-e végre, de azt feleltem, hogy nem tudok mit."

A kínzást ezután addig folytatták, amíg a fájdalom szinte elviselhetetlenné vált.

John Gerard úgy fogalmaz: „majdnem szétvetette a belső forróság”, miközben folyamatosan Istenhez könyörgött. A közel egyórás tortúrát végül, meglepő módon, különösebb testi károsodás nélkül megúszta.

Narancslé és egy kis segítség

A börtönőr megvesztegetése után Gerard meglátogathatott egy másik elítéltet, a katolikus John Ardent, akit szintén államellenes összeesküvéssel vádoltak. A jezsuita pap a sótoronyban raboskodott, míg társa a kerten túl, az úgynevezett bölcsőtoronyban. Mikor Gerard meglátogatta Ardent, rájött, hogy

a másik torony igen közel van a külső falakhoz, és ablakai a várárokra néznek.

Kiszámolta, hogy külső segítséggel lehetséges lenne egy kötelet leereszteni a toronyból a másik oldalra, ahol a szabadság várja.

"Egy narancslével írt levelet csempészett ki Londonba, amiben segítséget kért az egyik régi szolgálójától, Richard Fulwoodtól, aki katolikus szimpatizáns volt" – írja a Tudorstaff az igen veszélyes szökési kísérletről.

A Középső torony védte a külső kör bejáratát, itt futott a várárok is Forrás: Wikimedia Commons

Megérkezett a pozitív válasz, így 1597. október 3-án Gerard és Arden elkezdte szökési kísérletét: miután az egész estét együtt tölthették, a két rab hozzákezdett az ajtózár körüli kövek kibontásához.

A plafont éjfélre érték el, és szinte ugyanebben a pillanatban vették észre a három férfit is egy csónakban, akik a várfalhoz közelítettek. Megálltak, és horgászatot imitáltak, ám mielőtt Gerard és társa bármit tehetett volna, egy közelben élő férfi megzavarta őket. Miután türelmesen kivárták, hogy távozzon, rájöttek, hogy

az egyre növekvő dagály miatt lehetetlenné vált a tervük végrehajtása.

A víz veszélyesen közel sodorta a csónakot a híd lábához.

Második szökési kísérlet

Miután az első szökés meghiúsult, Gerard másnap meglepve hallotta, hogy megmentői újra megpróbálják őket kiszabadítani. Ismét megvárták, míg minden elcsendesedett, majd felmásztak a tetőre. Ledobván egy súlyokkal ellátott béklyót, felemeltek egy kötelet, melyet a lent váró kiszabadítóik kötöttek rá. A terv az volt, hogy ezen csúsznak le, de a kötél elhelyezkedésének szöge miatt inkább váltott kézzel kapaszkodva másztak végig rajta.

Ha arra gondolunk, hogy Gerardot nem sokkal korábban kínozták meg, ez kockázatos vállalkozásnak bizonyult. Miközben a „kis csapat” mászott, Gerard észrevette, hogy a kötél, melyen lefelé ereszkedtek, lesüllyedt, minden korábbinál nehezebbé téve a haladást. A kötelet a lábaik között tartva, a jezsuita a magas tetőről felhúzta magát,

félúton azonban nagyon elfáradt, és közel állt ahhoz, hogy lezuhan a sötétségbe.

„Sikerült a kötél közepéig megtartanom magam, aztán elakadtam" – írja John Gerard visszaemlékezésében. "Az erőm elhagyott, és nem kaptam levegőt, pedig szinte még csak akkor kezdtem el mászni, az egész egy örökkévalóságnak tűnt.”

Hihetetlen, de végül sikerült átküzdenie magát a másik oldalra, ahol segítség nélkül felmászott. Beszálltak az ott várakozó csónakba, és gyorsan elhagyták a Towert.

Így nézett ki a Tower 1737-ben (Samuel és Nathaniel Buck rajza) Forrás: Wikimedia Commons

Összegyűjtötte történeteit

A csodával határos szökés után John Gerard egy régi barátja, Elisabeth Vaux segítségével hagyta el az országot. A spanyol nagykövet hintójára szállt, és egy

inas álruhájába bújva angolosan távozott.

Később jezsuitaként folytatta életét Európában, ahol felettesei utasítására megírta önéletrajzát The Autobiography of an Elizabethan címmel. Könyve azoknak az eseményeknek és történéseknek a gyűjteménye, melyeket „Erzsébet Angliájában” élt át.

John Gerard 1637-ben, 73 évesen hunyt el Rómában.

(Jeki Gabriella összeállítása)