Köztársaság tér 1956 – legenda és valóság

4.0.1

A Magyar Dolgozók Pártja Köztársaság téri pártházának 1956. október 30-i véres lincselésbe torkolló ostroma a forradalom leverése után, a szovjet szuronyokkal hatalomra juttatott Kádár-rendszer egyik legfőbb hivatkozási alapja lett az „ellenforradalom brutalitását" illetően. Egyes összeesküvés-elmélet jellegű vélekedések szerint a pártház védőit szándékosan szolgáltatták ki a népharagnak, hogy ezzel is utólagos indokot teremtsenek a szovjet beavatkozáshoz és a megtorlásokhoz.

A rendszerváltozásig a Köztársaság téri pártház ostroma a hivatalos történetírás számára az 1957-ben kiadott kádári, úgynevezett Fehér könyvben írtak szellemében csak és kizárólag az „ellenforradalmi csőcselék" véres tobzódásaként volt interpretálható. 1990 után számos monográfia, illetve tanulmány tett kísérletet az október 30-i események tárgyilagos rekonstruálására, azonban a hiányos, és gyakran egymásnak ellentmondó források miatt mind a mai napig számos megválaszolatlan kérdés övezi a Köztársaság téri pártház ostromát.

Ávósok vonulnak be a pártszékházba

1956. október 23-án késő este, amikor már javában zajlott a Magyar Rádió ostroma, a fegyveres felkelésbe torkolló események hatására Orbán Miklós ezredes, a BM belső karhatalmi egységeinek parancsnoka két szakasz,

46 főből álló államvédelmi alakulatot rendelt ki a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti pártbizottsága Köztársaság téri székházának védelmére.

(Az Államvédelmi Hatóság 1953-ban, Nagy Imre kormányra kerülése után a Belügyminisztérium alárendeltségébe került.)

A Köztársaság téri pártház ostromát a magyar T-34-es harckocsik döntötték el Forrás: Fortepan

A budapesti pártbizottság akkori első titkára, Kovács István, az MDP Központi Vezetősége által felállított Katonai Bizottság tagjaként a Honvédelmi Minisztériumban tartózkodott,

így a tényleges irányítást a pártbizottság harmadtitkára, Mező Imre látta el.

Mező Imre már október 23-án késő este körtelefon útján felszólította a kerületi pártbizottságok első titkárait, hogy mozgósítsák a régi és kipróbált kommunistákat, mivel „...fegyvert kell adni a megbízható munkások kezébe". A pártházba érkezett, Tompa Károly államvédelmi hadnagy, illetve Várkonyi György alhadnagy parancsnoksága alatt álló szakasz katonáit Mező megbízta, hogy nyújtsanak segítséget a pártházban lévő civilek felkészítésében az esetleges fegyveres harchoz.

Az ávósok makacs védekezése és az október 30-a előtti razziáik, a föld alatti kazamaták álhírével együtt vezettek el az október 30-i Köztársaság téri véres lincselésbe torkolló eseményekhez Forrás: Vagn Hansen

A helyzet radikalizálódása miatt Mező Imre további erősítést kért a Honvédelmi Minisztériumtól, ahonnan ötven puskát, egy láda kézigránátot és két láda lőszert kapott. A lőfegyverekkel a székházban tartózkodó civileket szerelték fel, hiszen a két államvédelmi szakasz katonái rendelkeztek tűzfegyverekkel.

A pártház védelmére a szovjet Különleges Hadtesttől három harckocsit is kivezényeltek a Köztársaság térre,

Kutikov százados parancsnoksága alatt. Így az épület előtt állomásozó orosz páncélosokkal együtt már elégséges erő állt Mező rendelkezésére, az ekkor még csak könnyűfegyverekkel felszerelt felkelőcsoportok elriasztásához, illetve távoltartásához.

Akciózásba kezdtek a karhatalmisták

A Köztársaság téri pártházba bekvártélyozott államvédelmiseknek - az első órák idegesítő zűrzavarának elmúltával - hamar megjött az önbizalma, és nem elégedtek meg csupán a passzív védelmi feladatok ellátásával. Október 24-én, amikor egy kisebb csoport fegyveres felkelő vonult át a téren,

Várkonyi szakasza kitört az épületből, szétkergette a csoportot, és három foglyul ejtett civilt magukkal hurcoltak a pártházba.

Várkonyi alhadnagy jelentést tett az „ellenforradalmárok" elleni sikeres akcióról, ám Orbán ezredes - elkerülendő a felkelők felesleges provokálását – azt a parancsot adta Várkonyinak, hogy szakaszával együtt kizárólag a védelmi feladatok ellátására szorítkozzon.

Utcakép az 1956-os Budapestről Forrás: Fortepan

Az államvédelmisek azonban Orbán ezredes utasítása ellenére sem hagyták abba az akciózást. Október 25-én egy szakasz, Szombathelyről felvezényelt egyenruhás ávós civileket üldözött a Köztársaság téren.

Tompa hadnagy ezt látva tüzet vezényelt embereinek,

amire az „ellenforradalmárok" megadták magukat. Közülük újabb három civil fogolyként a pártházba került.

Titkos lehallgatások és "pártmunka" a forradalom árnyékában

A foglyokat később a Köztársaság térről átszállították a Mosonyi utcai rendőrlaktanyába „további intézkedés" céljából.

A rendőrség azonban ekkorra már átállt a felkelők oldalára, így az ávósok foglyait szabadon engedték.

A kerületi pártbizottságoktól nyugtalanító hírek futottak be a Köztársaság térre; október 24-én megostromolták a kispesti valamint a pesterzsébeti pártközpontot , 25-én támadás érte a VII. kerületi pártbizottság székházát, a rákövetkező napon, október 26-án pedig megrohamozták a csepeli városházát, és Kalamár József tanácselnököt meggyilkolták. Emiatt a Mező Imre vezetésével megtartott válságtanácskozáson az az álláspont alakult ki, hogy hamarosan várható a Köztársaság tér elleni támadás is. Október 27-én a pártház – Mező sürgetésére – újabb erősítést kapott.

Nagy Imre október 28-án bejelentette az ÁVH feloszlatását Forrás: Wikimedia Commons

Ekkor már nagyjából 150-en tartózkodtak az épületben.

A budapesti pártbizottság a tömeghangulatról folyamatosan érkező hírek ellenére sem szüneteltette az "ideológiai munkát",

a régi rendszer mellett agitáló röplapokat nyomtattak és terjesztettek, október 27-én pedig megjelentették az „Esti Budapest" című kiadványt, amit a városban a Szabad Néppel együtt terjesztettek. Annak ellenére, hogy Mező Imrét sokan Nagy Imre hívének tartották, az októberi napokban tanúsított magatartása erősen ellentmond ezeknek a vélekedéseknek, amint arra korabeli dokumentumok alapján Eörsi László is rámutatott „Befejezetlen múlt" című, és a Beszélő 2006. júniusi, 6. számában publikált dolgozatában.

A Köztársaság téri pártház az október 30-i ostrom után Forrás: Fortepan

A pártházban – illegálisan – lehallgatták a Nagy Imre híveinek tartott pártellenzéki vezetők beszélgetéseit, amelyekről részletes beszámolót küldtek a rákosista-sztálinista klikk vezetőjének, Gerő Ernőnek. „Telefonbeszélgetésekből, amelyeket illegálisan lehallgattunk, és amelyek világossá tették előttünk, hogy árulás van" – emlékezett vissza Csikesz Józsefné, a budapesti pártbizottság egyik vezető munkatársa a lehallgatásokra. Különösen a „rendőrséget szétverő" Kopácsi László budapesti rendőrfőkapitányt tartották árulónak, akinek erélyesen sürgették mielőbbi letartóztatását.

A Köztársaság téren fogant meg a munkásőrség elődjének gondolata

Mező nemcsak a budapesti pártbizottság védelmében gondolkodott, hanem - látva a központi pártvezetőség tehetetlenkedését -,

egyenesen a Köztársaság teret akarta megtenni a „szerveződő ellenforradalommal" szemben fellépő fegyveres ellenállási centrummá.

Erre utal - a hiányos forrásokból megállapíthatóan -, hogy október 28-án mind a Honvédelmi Minisztériumnál, mind pedig a Katonai Bizottságnál Mező Imre volt a felfegyverzett munkásmilíciák felállításának kezdeményezője. „Ha van erő, akkor lőni. Ez ellenforradalom. [...] A Központi Vezetőség cselekvésképtelen. Ülésezik, de nem várhatunk felülről semmit. Magunk vagyunk. Mi azonban legalább tudjuk, mit akarunk. Nincsenek eltérő koncepciók." (Forrás: Eörsi László, Befejezetlen múlt, Beszélő, 11. évfolyam 6. sz, Budapest, 2006)

A Köztársaság tériek Kádár Jánost javasolták megtenni első számú pártvezetőnek Forrás: Fortepan

A budapesti pártbizottság vezetői október 29-én határozott fellépést követeltek a Központi Vezetőségtől az „ellenforradalommal" szemben, azt javasolva, hogy Kádár János vegye át mindenben az irányítást „mert már a huszonnegyedik órában vagyunk". (Forrás: id. mű) Október 29-én azonban a Köztársaság tériek számára kellemetlen és veszélyes fordulatot vettek az események; a Nagy Imre-kormány előző napon meghirdetett fegyverszüneti felhívását a szovjetek elfogadták,

és ezért Kutikov százados pártházat védő páncélosait elvezényelték.

Nagy Imre október 28-án bejelentette az ÁVH felszámolását, ezzel a Köztársaság téren állomásozó ávós alegység is szélnek eresztett légióvá vált.

Sztálinista katonai puccs centrumaként is szóba jött

Időközben városszerte elterjedt a felkelők között, hogy a Köztársaság téri pártház az utolsó ellenálló „ávós góc". A Mosonyi laktanyából szabadon engedett foglyok beszámolói, továbbá az államvédelmi tisztek,

Tompa hadnagy, valamint Várkonyi alhadnagy pártház körüli civilek elleni akciói csak fokozták a felháborodást.

Tényként kezelhető, hogy a pártvezetésből fokozatosan kiszoruló keményvonalasok komolyan fontolgatták a Nagy Imre-kormányt elmozdító fegyveres puccs megszervezését.

Szovjet tisztek Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Forrás: Jack Esten

„Október 27-én Hazai Jenő vezérőrnaggyal (ma is él Budapesten) és Czinege Lajos MDP KB osztályvezetővel (szintén él Magyarországon) és Fehér Lajossal egyetemben kidolgozták egy katonai diktatúra kikiáltásának tervét. ... 28-án már sok fegyverünk volt. Elhatároztuk, hogy a budapesti pártbizottság székházában felállítunk egy katonai csoportot... Az ország különböző területeinek fegyverraktáraiból három helyre irányítottam a szállítmányt, a katonailag biztosított laktanyákban" – írta visszaemlékezésében Földes László, a Partizánszövetség egykori elnöke. (Forrás: Földes László: A második vonalban, Budapest 1984. 242-243. oldal) A budapesti pártbizottságra tehát nem minden alap nélkül tekintettek úgy a felkelőcsoportok, mint a forradalom potenciális ellenségére.

Münnich elvtárs nem volt jó elvtárs

A szovjet harckocsik elvezénylése után a pártház védelmi ereje jelentősen meggyengült.

Mező Imre azonban hiába kilincselt az amúgy szintén keményvonalas Münnich Ferenc belügyminiszternél további erősítésért,

nem kapott segítséget tőle. Mező még Nagy Imrével is megpróbált kapcsolatba lépni, azonban már a miniszterelnök titkárnőjénél elakadt. Egyes konteóízű vélekedések szerint Münnich, illetve a honvédelmi vezetés szándékosan nem küldtek erősítést a pártház védelmére, hogy ezzel mintegy kiprovokálják az ostromot, amit majd ürügyként használhatnak fel az ismételt szovjet beavatkozáshoz.

Az MSZMP vezetői 1957-ben a Szabadság téren. Az első sorban balról Apró Antal, Kállai Gyula, Kiss Károly, jobbról Dobi István, Kádár János, Münnich Ferenc, Marosán György, középen Benke Valéria Forrás: Fortepan/Szent-Tamási Mihály

Ezt a feltételezést azonban semmilyen történelmi forrás nem támasztja alá.

Október 29-én este fegyveres felkelők jelentek meg a Köztársaság téren, ami nagy nyugtalansággal töltötte el az elvtársaitól segítség nélkül maradt Mező Imrét. Az ávósok tüzet nyitottak a téren gyülekező fegyveresekre, sőt foglyokat is ejtettek a felkelők közül, amivel szinte kihívták a sorsot maguk ellen.

Az ávósok kezdték a lövöldözést

A pártház ostromának konkrét kiváltó okairól nagyon hiányosak a források. A szovjet csapattestek Budapestről történt kivonulásával egyidejűleg a felkelők az egész fővárost az ellenőrzésük alá akarták vonni. Különösen irritáló volt számukra az ÁVH feloszlatása után a Köztársaság téri pártházban maradt fegyveres karhatalmi egység. Október 30-án kora reggel, egy nemzetőr osztag vonult be a pártszékházba, hogy lefegyverezze a még mindig összetartó ávósokat.

Meglincselt karhatalmista holtteste a pártház előtt Forrás: Fortepan

A behatolókra azonban a karhatalmisták tüzet nyitottak, és kézigránátot dobtak;

a nemzetőrök a halottakat és az ávósok kezére került sebesülteket hátrahagyva kénytelenek voltak visszavonulni. Amikor híre ment a pártház körüli újabb lövöldözésnek, a mintegy 200 fős Baross téri felkelőcsoport parancsnoka, Nickelsburg László gyűlést hívott össze, amelyen elhatározták a „Köztársaság téren garázdálkodó ávósok" lefegyverzését.

Szovjet T-54-es páncélosok Budapest utcáin Forrás: Fortepan

A felkelőcsoporthoz érkezett hírek szerint a pártházban civileket tartanak fogva a karhatalmisták, így az akció elhatározásában a foglyok kiszabadítása is komoly szerepet játszhatott. A csoport tehergépkocsikra szállt, és a Köztársaság térre hajtott terepszemlét tartani. Itt találkoztak össze a Corvin közi felkelők egy osztagával, és ekkor határozták el, hogy közösen szállják meg a pártházat.

Elszabadul a pokol a Köztársaság téren

A haditerv szerint a corvinisták délről, az Erkel-színháztól, Nickelsburg csoportja pedig északi irányból lendül támadásba.

A mintegy százfős corvinista alakulatot a Corvin köz tüzérparancsnoka, Mesz János irányította,

a Baross tériek pedig Nickelsburg László parancsnoksága alatt lendültek támadásba. Ekkor még a karhatalmisták – az ostromlók nagyobb létszáma ellenére – sokkal előnyösebb helyzetben voltak a rendkívül jól védhető épületben, mint a pártszékházat frontálisan csak egy fedezék nélküli területen át megközelítő felkelők.

Mesz János ("Falábú Jancsi") a Corvin közi szabadságharcosok tüzérparancsnoka, aki október 30-án a corvinista alegységeket vezényelte a pártház ostromakor Forrás: Erich Lessing

A pártszékház előtti teret a védők könnyen tűz alatt tarthatták.

A támadás az Erkel színház tetején felállított géppuskából leadott sorozattal kezdődött meg. Mező Imre már korábban az előre kijelölt lőállásokba helyeztette el embereit. Az ávós szakaszok katonái egyenruhájukat rendőregyenruhára cserélték le, mivel elfogásuk esetén ők voltak a legnagyobb veszélyben.

A pártházhoz kivezényelt magyar T-34-esek nem a bent lévőket védték, hanem szétlőtték az épület homlokzatát ( A kép illusztráció) Forrás: Fortepan

A géppuskasorozat után Mező Imre is kiadta a tűzparancsot. A Baross utcai felkelők két alegysége a Rákóczi út és a Kenyérmező utca felől rohamozott, egy szakaszuk Pásztor Gyula vezetésével a Légszesz utcából tört előre a pártház felé. Ezt a csoportot érte először célzott tűz, két-három felkelő halálos sebet kapott.

Mező könyörgésére végül Biszku intézkedett

A Corvin-köziek mintegy százfős alakulata Mesz János (Falábú Jancsi) vezetésével az Erkel színház épületének fedezetéből támadott. A környéken hamarosan híre ment, hogy „az ávósok a pártházból lövik a felkelőket", aminek hírére újabb fegyveresek érkeztek a térre.

Az ostrom első szakaszában csak a támadók szenvedtek veszteséget,

pontos számok nem ismertek, de mintegy 15-20 főt halottakban, és 40-60 embert sebesültekben. Mező Imre eközben szakadatlanul segítségért ostromolta a Belügyminisztériumot és a Honvédelmi Minisztériumot.

Biszku Béla (a képen jobbról a második, Kádár János mellett állva) végül hat harckocsi Köztársaság térre vezénylésére adott utasítást Forrás: Wikimedia Commons

Még az ostrom megkezdése előtt Janza Károly altábornagy, honvédelmi miniszter Mező Imre segélykérésére a Hadműveleti Csoportfőnökséget utasította: biztosítson a Budapesti Pártbizottság részére megfelelő erőket.

Ám azt a jelentést kapta, hogy az alakulatok szét vannak aprózva, nemigen található mozgósítható egység.

Tóth Lajos vezérőrnagy, vezérkari főnök viszont páncélos és légi támogatást ígért Mezőnek. Mező Imrének sikerült elérnie Földes Lászlót, aki közvetítésével szovjet katonai segítséget kért, ám Mihail Malinyin hadseregtábornok, a magyarországi szovjet erők parancsnoka azt válaszolta, hogy az október 28-án életbe lépett fegyverszünet miatt a kormány engedélye nélkül nem adhat csapatainak bevetési parancsot.

Mihail Malinyin hadseregtábornok (a képen a telefonnál) 1956-ban a magyarországi szovjet csapatok parancsnoka volt Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Knorring

Végül Biszku Béla Mező ismételt könyörgésére arra utasította Virág Endre ezredest, a XIII. kerület katonai parancsnokát, hogy a Mátyás laktanyából küldjön ki néhány harckocsit a Köztársaság téri pártház felmentésére.

A harckocsizók nem lelkesedtek az elvtársakért vívandó harcért

Virág ezredes Galó István őrnagyot nevezte ki a felmentő alegység – hat erre kijelölt T-34-es harckocsi - parancsnokának azzal a meghagyással, hogy csak akkor tüzelhetnek, ha közvetlen támadás éri a tankokat,

egyébként pedig riasztólövésekkel próbálják megfutamítani a felkelőket.

A harckocsik különböző alegységektől lettek elvezényelve, személyzetük nem ismerte egymást, és – mint az indulás előtt kiderült – a parancsnoki harcjármű kivételével nem működött a rádió-összeköttetés sem.

T-34-es harckocsi a Corvin köz előtt Forrás: Fortepan

A harckocsizóknak nem nagyon fűlött a foguk a kapott parancs teljesítéséhez, hogy „megvédjék az elvtársakat". A tankok személyzete egyáltalán nem ismerte a Köztársaság teret, és részben ennek tudható be, hogy amikor az alakulat a térre érkezett, három harckocsi a pártházat kezdte el lőni, amit a felkelők nagy örömmel úgy értékeltek, hogy a katonák átálltak hozzájuk.

Máig tisztázatlan, kik lőtték le a pártház parlamentereit

Galó őrnagy észlelte a tévedést, ám a záporozó sortüzekben nem merte felnyitni a torony tetejét, hanem manőverezéssel próbálta felhívni a pártházra egymás után repeszromboló gránátokat kilövő tankok személyzetét tévedésükre. Ám a parancsnoki tank hátráló manőverét is félreértették a harckocsizók;

miután a pártház homlokzatát szétlőtték, mindhárom tank megfordult, és kihajtott a Köztársaság térről.

A páncélosok támadása súlyos csapást jelentett a pártház védői számára. Húszperces ágyúzás után felvetődött, hogy megadják magukat.

A pártház védői 25 főt vesztettek halottakban Forrás: Fortepan

Kettő-fél három óra tájban Mező Imre kiadta a "tüzet szüntess!" parancsot, majd egy lepedőből sebtében készített fehér zászlót magasra emelve, Asztalos János és Pap János honvéd ezredesek társaságában kilépett a pártház főbejáratán.

Amikor Mezőék kiléptek a térre, néhány pillanatig abbamaradt a lövöldözés.

Az Erkel színház tetejéről valaki jól hallhatóan elkiáltotta magát: „Ne lőj, megadják magukat!" Ám a következő pillanatban a színház épülete felől lövések csattantak, és a parlamenterek a földre rogytak. Máig nem tisztázott, hogy ki vagy kik lőttek rá Mező Imréékre.

A Köztársaság téri pártház az ostrom után. Az épület homlokzatán jól látszanak a harckocsigránátok becsapódási nyomai Forrás: Fortepan

A helyszínen tartózkodó Stadinger Katalin későbbi vallomása szerint egy falábú személy tüzelt először, ezért többen is Mesz Jánost, a Corvin köziek tüzérparancsnokát teszik felelőssé a parlamenterek meggyilkolásáért (Forrás: Eörsi László, id. mű). Más bizonyítékok azonban ezt nem erősítik meg. (Forrás: „Elbukott, mégis győztes. A köztársaság téri csata" Tulipán Éva történésszel beszélget Szentpály Juhász Miklós. Magyar Katolikus Rádió, 11:30-12:00.)

Lincselésbe torkolló népharag

Az ostromlók ezután megrohamozták a bejáratot, és betörtek az épületbe. A Várkonyi alhadnagy parancsnoksága alatt álló ávós szakasz ellenállt, és tüzet nyitott a lépcsőházba betört felkelőkre.

Ezután szobáról szobára folyt tovább a harc, végül az életben maradt karhatalmisták letették a fegyvert.

A pincében és az emeleti szobákban rekedt pártfunkcionáriusokat, illetve ávósokat a betört tömeg sűrű ütlegelése és szidalmazása közepette kihurcolták a pártház elé, ahol kilenc államvédelmi sorkatonát falhoz állítottak és kivégeztek.

Kivégzett államvédelmi sorkatonák holttestei a pártház előtt Forrás: Vagn Hansen

A pártházat feldúlták, az iratokat, propagandakiadványokat kiszórták az utcára. A népharag elfajulásában komoly szerepet játszott az az utóbb valótlannak bizonyult álhír, amely szerint a pártház alatti kiterjedt kazamatákban politikai foglyokat őriznek és kínoznak. Október 30. után több napig komoly technika bevetésével keresték a tér alatti kazamatákat, ám nem bukkantak a föld alatti börtön nyomára.

Ötvenhatos mítoszok

Olaj volt a tűzre az ávósok makacs védekezése, és a sok halálos áldozat is, de a karhatalmisták megelőző napokban végrehajtott akciói ugyancsak magasra szították az indulatokat.

A Köztársaság téri események után több, magát mind a mai napig tartó mítosz keletkezett 1956-ról.

Ezek egyike a Kádár-rendszerben hivatalos állásponttá emelkedett „imperialista összeesküvés" elmélete, amely szerint a forradalom kirobbanásában és a Köztársaság téri atrocitások hátterében is a CIA aknamunkája érhető tetten.

Minden alapot nélkülöznek a nagyhatalmi összeesküvésre mint az 1956-os forradalom kirobbanásának okára vonatkozó elméletek Forrás: Origo

Összeesküvés-elméletekben sincsen hiány. Hollósi Ervin és Lajtai Vera "Köztársaság tér, 1956" című munkájukban az 1956 előtti „úri világ" és a „reakció" aknamunkáját vélték felfedezni az 1956-os magyarországi eseményekben, velük szemben Gosztonyi Péter hadtörténész pedig a Kreml és a KGB machiavellista mesterkedéseinek tudja be az események elfajulását.

1956 a Rákosi-diktatúra, a kíméletlen kommunista elnyomás közvetlen következménye volt Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

1956-ot nem külső és megfoghatatlan „háttérhatalmi erők", hanem maguk a kommunisták provokálták ki kíméletlen terrorjukkal, és népellenes rendszerük primitív elnyomó politikájával. 1956 egyszerre volt a kommunista terror és elnyomás elleni lázadás, valamint a visszafojthatatlan szabadságvágy felszínre törése.