Miért ásítunk?

Hippokratész elmélete óta hittünk abban, hogy akkor ásítunk, ha a vérben megnövekedik a szén-dioxid, és oxigénre van szüksége. Friss kutatások azonban bebizonyították, hogy ennek igencsak kevés köze van a jelenséghez.

Jelenleg három fő elmélet létezik annak megmagyarázására, miért is ásítunk. Az első az imént említett oxigénhiányos állapotra tér ki, valójában azonban sokkal kevesebb oxigén jut a szervezetbe ásítás közben, mint normál belégzés esetén. Az elméletet már 1987-ben megcáfolták, ekkor mutatták ki, hogy az ásítás nem növeli a vér oxigén-, és nem csökkenti a szén-dioxid-szintjét.

Felvételizők a balettiskolába, New Yorkban. A kislánynak valószínűleg nem az oxigénhiányos állapot miatt kellett ásítania Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Egy másik verzió szerint az ásítás elősegíti a szervezet ébredését és energizálását. Állatfajok esetében megfigyelték, hogy

az ásítás után éberebbek és élénkebbek voltak,

ezt igazolja az is, hogy az ásítást a neurotranszmitter-szintben történő változások is kísérik. A neurontranszmitterek ingerületátvivő anyagok, amelyek fő feladata az idegsejtek, izom- és mirigysejtek közötti információ átadása – ilyen neurotranszmitter az adrenalin, vagy a boldogságszintben szerepet játszó dopamin.

Az állatok is ásítanak Forrás: AFP/Loic Venance

A legfrissebb elmélet szerint az ásítás azért hasznos, mert segít „lehűteni az agyat”. Az agyunk hőmérséklete alapvetően három dologtól függ: a vér hőmérsékletétől és a véráramlástól, valamint az anyagcserétől. Mivel

az ásítás felfrissíti és felgyorsítja a véráramot,

nem alaptalan azt gondolni, hogy elősegíti az agy hűtését. Ezt először egy 2007-es tanulmányban említették meg, 2010-ben pedig bebizonyították, hogy akkor ásítunk gyakrabban, ha az agy hőmérséklete megemelkedik. Bár az ásítás az egész agy hőmérsékletét befolyásolja, csak akkor érzünk rá késztetést, ha az agykéreg melegszik fel.