Londonból Szófiába tartott az a légi járat, amelynek útját sikerült lencsevégre kapnom múlt év utolsó napján égi kísérőnk társaságában.
A hosszú évek óta tartó kísérletezés az alkalommal meghozta a gyümölcsét;
fényképeztem már repülőt napkorong és telihold előtt áthaladva, de az alkonyat színeiben ez még sohasem sikerült. Az emlékezetes napot fotós helyszínek bejárásával töltöttem; Olaszfaluban és Eplényben is téli hangulatú fákat kerestem fel a nap folyamán, ahova később vissza akartam térni egy-egy asztrotájkép erejéig.
Az estére beköszöntött hideg azonban visszatartott a bakonyi éjszakázástól, és utólag ez bizonyult nyerő döntésnek.
Észrevettem, hogy családi házunkban kislányom szobájának tetőablakából kitűnően látszott a két naposra hízott Hold „D" betűje, így keleti kényelemben folytathattam a fotózást. A 800 mm-es fókusztávolságú objektívet az égitestre irányítva, fél órával a naplemente után, a horizont felett, a fátyolfelhőzetben lassan kúszó fénypontra lettem figyelmes.
A gép pontosan a sarló irányába tartott és rövidesen keresztezte is azt. A kamerát sorozatfelvételre állítva több képet is készítettem egymás után, amelyből rendhagyó módon, feleségem aranykézzel választotta ki a számára leginkább tetszetős felvételt.
A kép vágásakor klasszikus kompozíciós szabályt követtem: a Boeing 737-es sziluettje a bal felső aranymetszés pontjában érinti a Hold peremét.
Az alkonyati árnyalatok, az esztétikai érték mellett, mögöttes mondanivalót kölcsönöztek a ritka pillanathoz.
A színek magyarázata, hogy a légkör, a látóhatár irányához közel eső Nap fényéből a vöröset jól átengedi, míg a kékhez közeli hullámhosszakat jobban szórja. Így színeződött el a képen is a kondenzcsík színe fehérről vörösesre. A fotó rangos nemzetközi elismerést kapott: a NASA munkatársai a nap képének választották január 17-én.