A viharrendszert egy olyan régióban, a Neptunusz egyenlítőjének közelében észlelték, ahol korábban egy felhőt sem láttak. Hossza mintegy 9000 kilométer - a gázbolygó átlójának egyharmada -, és hozzávetőleg 30 szélességi és hosszúsági fokon ível át. A június 26. és július 2. közötti megfigyelési idő alatt folyamatosan fényesebbnek tűnt.
A megfigyelés-sorozatot Ned Molter, a Kaliforniai Egyetem berkeleyi campusának (UC Berkeley) csillagászhallgatója végezte el. A viharkomplexumot a bolygó egyenlítőjénél észlelte a hawaii W. M. Keck Ovszervatóriumból egy hajnali tesztmegfigyelés során. Molter ösztöndíjas hallgatóként hat hetet töltött az obszervatóriumban.
Az volt a feladata, hogy dolgozzon ki egy módszert a hajnali és alkonyati megfigyelések hatásosabbá tételére. A pirkadat és a szürkület a csillagászati megfigyelések szempontjából időpocsékolásnak számít, mert ekkor nem elég sötét az égbolt. Imke de Pater, a UC Berkeley csillagásza, Molter mentora szerint tanítványa elsőéves hallgató, korábban soha nem végzett megfigyelést.
Molter kiemelte: nagyon meglepőennyire alacsony szélességi körön látni ilyen intenzív vihart. Normál esetben ez a terület nagyon csendes, felhők általában csak a középső szélességi körökön észlelhetők.
Ezért igazán különleges, hogy ekkora felhőrendszert figyelhettek meg az egyenlítő környékén.
A kutatók még nem értik, hogyan képes a vihar egyben maradni ilyen sok szélességi körön át.
A Neptunusz a Naprendszer legszelesebb bolygója - a különböző szélességi körökön különböző szelek fújnak -, a csillagászok ezért úgy vélik,
az egész vihart egy erős örvény horgonyozza le.
Az örvény közepében a felemelkedő gázok emelkedés közben lehűlnek. Ha a gáz hőmérséklete a cseppfolyósodási hőmérséklet alá esik, felhővé alakul.
Ugyanilyen folyamat játszódik le a Földön is, a Neptunusz felhőit azonban más anyag, metán alkotja. Más megközelítés szerint a viharrendszer egy óriási konvektív felhő lehet. A konvekció során a gáz felemelkedik, mert melegebb, mint a környezete.
A Föld légkörében ilye képződmények a zivatarfelhők (cumulonimbuss) és a gomolyfelhők (cumulus)is.
A Neptunusz a Naptól számítva a nyolcadik bolygó, amely négy és fél milliárd kilométer távolságra fekszik központi csillagunktól. A Naprendszeren belül az úgynevezett Jupiter-típusú óriás gázbolygók közé tartozik, a harmadik legnagyobb tömeggel rendelkező planéta.
A Neptunuszt Johann Galle német csillagász fedezte fel 1846. szeptember 23-án,
Urbain Le Verrier pályaszámításai alapján. Már korábban megfigyelték, hogy addig a Naprendszer legkülső bolygójának tartott Uránusz pályájában olyan perturbáció mutatkozik, ami egy ismeretlen nagy tömegű bolygó gravitációs zavaró hatására vezethető vissza.
Le Verrier francia matematikus ebből számította ki az ismeretlen bolygó pályaelemeit, ami alapján Galle meg is találta a Neptunuszt.
A Neptunusz gravitációja a Jupiter kivételével minden más bolygóénál nagyobb. Az atmoszféra alatt egy vízből metánból és ammóniából álló köpenyszerű képződmény helyezkedik el, amely tömege 10-15-szöröse a Földének.
A köpenyben rendkívül nagy nyomás uralkodik, ami több tízmillószorosa a földi tengerszinten mért atmoszferikus nyomásnak.
A rendkívüli nyomás rendkívüli hőmérsékletet eredményez, e két tényező együttes hatására például a szén gyémánttá alakul és megolvad.
Ez a jelenség adhat magyarázatot a bolygó szokatlanul erős mágneses terére.A Neptunusz légköre 80%-ban hidrogénből, 19%-ban héliumból 1 %-ban pedig metánból áll. A Neptunusz magas légköri felhői fagyott metánból, az alsóbb 1-5 bar nyomású légrétegben hidrogén-szulfidból, ammóniából illetve ammónia-szulfidból,
a még mélyebben találhatók pedig vízből állnak.
Az óriásbolygó egy vasból, nikkelből és szilikátokból álló központi maggal is rendelkezik.