Új típusú űrhajót fejleszt Oroszország

Federacija
Az űrhajó fedélzetén hat kozmonauta tartózkodhat
Vágólapra másolva!
Az Orosz Szövetségi Űrügynökség 2022-re tervezi a Federacija (Szövetség) elnevezésű, emberi irányítású űrhajó felbocsátását.
Vágólapra másolva!

A jól bevált Szojuzokat fogja felváltani az új űrhajó

Az új típusú űrhajó a tervek szerint az eddigi Szojuzokat és a Progressz teherszállítókat lesz hivatott felváltani. A Federacija hat űrhajóst és fél tonna hasznos terhet tud befogadni. Autonóm üzemmódban 30 napig képes üzemelni, űrállomáshoz csatlakoztatva pedig akár egy évet is kibír. Maga az űrkabin többször felhasználható lesz.

Az űrhajó fedélzetén hat kozmonauta tartózkodhat Forrás: Segodnya

A Roszkoszmosz elnöke elmondta, hogy orosz szempontból a projekt költségkímélő lesz, mivel a finanszírozásának oroszlánrészét Kazahsztán vállalta magára. Az új űrhajó egy korszerűbb hordozórakétát is igényel – tette hozzá Igor Komarov.

A Federacija is Bajkonurból fog elstartolni

A Szojuz-5 hordozórakéta fejlesztése már javában folyik. Takarékossági szempontból magánbefektetőket is be szeretnének vonni az építési költségeinek fedezésébe. Korábban úgy tervezték, hogy a Federacija első útjára már 2021-ben sort kerítenek.

A Federacija felépítését ábrázoló grafika Forrás: Segodnya

A kilövés a kelet-szibériai Vosztocsnaja űrkikötőből történt volna, egy Angara hordozórakéta segítségével. Később azonban mégis Bajkonur mellett döntöttek, ahol már megkezdődött az új kilövőállás kialakítása – írja a Szevodnya.