Mégsem lapos a Föld: a bolygó gömb alakjának ókori bizonyítékaiból

Föld, műhold
Vágólapra másolva!
Ma könnyű helyzetben van az, aki a Föld alakját látni szeretné, hiszen űreszközökről készült fotók tömege mutatja bolygónkat. A gömb alakkal azonban már ókori elődeink is tisztában voltak. Honnan tudhatták? Csaba György Gábor csillagász írásából mindenki megértheti, aki szeretné.
Vágólapra másolva!

Míg az előző évszázad még nagyra becsülte, újabban divatos lett a modern tudományt cáfolgatni. Ha nincs is semmi alapja, könnyű a kételyt terjeszteni – könnyebb, mint megérteni a tényeket. Legalábbis általában, bár előfordulhat, hogy az „új" elmélet sokkal nehezebben érthető, mint a tudomány álláspontja. Ez a helyzet pl. a „lapos Föld" elméletével is.

Gondolatkísérlet egy kis földgolyóval

Ma könnyű helyzetben van, aki a Föld alakját látni szeretné. Hiszen űreszközről készült fotók tömege mutatja bolygónkat. De nemcsak látjuk, hanem értjük is, hogy miért ilyen. Mai tudásunk szerint a Föld típusú bolygók – köztük természetesen a Föld is – kezdetben forró és folyékony anyagból álltak, forogtak egy (képzeletbeli) tengely körül, és keringtek a Nap körül, mint ma is. Saját gravitációjuk gömb alakúra formálta őket, míg a tengelyforgás kissé torzította ezt. Később az égitestek felszíne megszilárdult, s ekkortól különböző hatások (pl. az erózió) folytatták és folytatják a „formálást". Az alak azonban a különféle felszíni alakzatok, hegyek-völgyek jelenléte ellenére nem nagyon tér el a gömbtől.

A Föld műholdképe Forrás: NOAA/NASA

Hogy ezt könnyebb legyen elképzelni, gondoljuk el százmilliószoros kicsinyítésben a Földet! 12-13 cm átmérőjű „golyó" lenne, rajta a Himalája kb. 8 század mm magas ránc. A kontinensek alig magasodnának az óceánok leheletvékony vízrétege fölé. A tengelyforgás miatt a pólusok távolsága néhány tized mm-rel lenne kisebb az egyenlítői átmérőnél. Látható tehát, hogy a Földet gömbnek nevezni meglehetősen jó közelítés.

A görbület a felszíni megfigyelő számára nem feltűnő

Mivel bolygónk átmérője kb. 12 750 km, enyhe görbülete a felszínen álló megfigyelő számára nem feltűnő. Már csak azért sem, mert a légköri fénytörés a talaj közelében elég erős, s ráadásul állandóan változik, így ott a fénysugár sem egyenesen halad. De ha valahol hosszú, pontos egyenesre van szükség, e követelménynek tapasztalat szerint nem felel meg egy mindenütt vízszintes vonal. Amerikában pl. a Stanford Egyetem lineáris részecskegyorsítója kb. 3,5 km hosszú; ha a légritka cső, melyben a részecskék gyorsulnak, vízszintes lenne, akkor a részecskenyaláb a cső falába ütközne, mivel ekkora távolságban az egyenes (a gömb érintője) a vízszintesnél (a gömb felületénél) már majdnem egy méterrel magasabban halad.

Mindezt ókori elődeink még nem ismerhették, mégis többnyire tisztában voltak vele, hogy Földünk gömbölyű. Honnan tudhatták?

(Folytatás a következő oldalon! Kattintson!)