Rettegésben tartják a finneket a farkasok

farkas
A farkasokban több ösztön maradt élesebben, mint a háziasított rokonaikban
Vágólapra másolva!
Egy év alatt 10 százalékkal, mintegy kétszázra nőtt a farkasok száma Finnországban, ahol hagyományosan tartanak a ragadozótól - közölte a finn Természeti Erőforrások Intézete (Luke).
Vágólapra másolva!

A ragadozók főleg a nyugati országrészben szaporodnak, ahol bőséges táplálékot találnak, keleten kevesebb a farkas.

A tavalyi 14-gyel szemben jelenleg 20 farkasfalka él Finnországban, 70 százalékban a nyugati országrészben, ahol több a táplálékul szolgáló szarvas és jávorszarvas.

Finnország nyugati partvidékén szinte naponta látnak farkast. A múlt év végén egy farkas bement egy lakóház udvarára, ahol egy gyerek játszott. Az eset nyomán az önkormányzat megszervezte a gyerekek iskolába szállítását.

A farkasokban több ösztön maradt élesebben, mint a háziasított rokonaikban Forrás: 123RF

Később kiderült, hogy két farkas is szabadon kóborolt, és egyáltalán nem féltek az embertől.

A farkas védett állat, jelenleg évi 53 példány kilövésére adnak engedélyt. Az engedély nélküli vadászat bűncselekmény, tavaly egy Turku közelében élő férfit fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy farkas elejtése miatt.

A farkasok okozta kárt, például juhok vagy egy kutya elpusztítását a kormány megtéríti.

Farkasfalka Forrás: AFP/Photononstop/Anne Montfort

A finn közvélemény hagyományosan tart a farkasoktól. A 19. században 77 ember vesztette életét farkastámadásban, 1882 óta azonban senkit sem ért farkastámadás.

A finn folklórban számos legenda él farkasokkal vívott küzdelemről, ez a második leggyakoribb téma a háborús emlékek után.

Az utolsó farkastámadás-túlélő 1960-ban hunyt el Salóban, az asszony emlékére szobrot emeltek az 1990-es években.