Cukinak gondolta, hazavitte, majdnem megölt húsz embert vele

2018.07.06. 08:29

A mosómedvék kölykei nagyon cukik és aranyosak, de tutujgatni, pláne hazavinni őket nem a legjobb ötlet. Erre döbbent rá az a nő is, aki egy fiatal példányt vett magához, és közben megfertőződhetett a veszettség kórokozójával. Mindemellett húsz barátja életét is veszélybe sodorta.

A Colorado állambeli Weld County megyében élő asszony nem is sejtette, mekkora veszélynek teszi ki önmagát és barátait azzal, hogy hazavitt magával egy anyja által hátrahagyott mosómedvekölyköt. Az állat annyira aranyos volt, hogy a bűbájnak a nő barátai sem tudtak ellenállni, összesen húsz ember babusgatta az ártalmatlannak tűnő szőrmókot. Ölelgették, simogatták, szoros kontaktust alakítottak ki az emlőssel. Nem is sejtették, ezzel a meggondolatlan viselkedéssel mekkora veszélynek teszik ki magukat.

Amikor a nő a mosómedvét egy menhelyre akarta vinni, az állatvédők kénytelenek voltak elutasítani a megkeresést, mivel nem volt szabad hely a csöppség számára. Ehelyett a mosómedve egy egészségügyi ellátóhelyre került, ahol természetesen vizsgálatnak vetették alá. Kiderült, hogy az állat a veszettség vírusával fertőződött. A mosómedvével kapcsolatba került 21 embert azonnal kezelni kezdték, állapotukat folyamatosan monitorozzák a szakemberek.

Forrás: Pixabay

Ne simogassuk a vadon élő állatokat

Nagyon fontos, hogy ne menjünk közel, pláne ne simogassuk a vadon élő állatokat – hangsúlyozta dr. Mark Wallace, a megyei egészségügyi ellátó központ munkatársa. A kiadott közleményben megjegyezték, hogy az árvának tűnő állatkölyköket nem biztos, hogy a szülők magukra hagyták, viszont addig biztosan nem térnek vissza, amíg az ember a közelben van.

A veszettség vírusával való megfertőződés után egy oltással a betegség kifejlődése megakadályozható, ennek hiányában viszont a kórkép még mindig szinte száz százalékban halálos kimenetelű.

A veszettséget kezdetben fejfájás, végtaggyengeség, mérsékelt láz, lehangoltság, álmatlanság jellemzi, majd a következő szakaszban jönnek a légzési és nyelési görcsök, a remegés, az ingerlékenység, dühöngés és az intenzív nyálfolyás. A végső pedig a bénulási szakasz, amely víziszonnyal (a bénulások előtt ugyanis a nyelés, amelyet reflexszerűen már a víz látványa is kiválthat, görcsös fájdalmat okoz), fokozódó gyengeséggel, eszméletvesztéssel jár. Nagyon kevés kivételtől eltekintve ezt követően beáll a halál.

Ez a veszettség lefolyása, amennyiben az érintett nem jut időben oltáshoz.

Forrás: Live Science