Horror a szülőszobán: üvöltött a fájdalomtól a kismama

Család, Nyílt levél a szaranyázóknak újszülött császármetszés
Vágólapra másolva!
Orvosi műhiba miatt indított pert egy amerikai házaspár. A nő állítása szerint érzéstelenítés nélkül hajtottak végre rajta császármetszést. Azt mondta minden vágást szörnyű kínként élt át, mert teljesen öntudatánál volt a műtét közben.
Vágólapra másolva!

Az állítólagos horrortörténet 2017. november 16-án hajnalban játszódott le az oceanside-i Tri-City Medical Centerben. (Mivel jelenleg még tart a per, ezért nem lehet egyértelműen elfogadni a felperes vallomását.)

A 25 éves Delphina Mota a felvételkor 41 hetes terhes volt már (az átlagos terhesség kb. 40 hétig tart). Az orvosi konzultáció után a nő beleegyezett a terhesség gyógyszerrel való megindításába. Mota epidurális érzéstelenítést is kért, mert természetes, hüvelyi úton történő szülésre számított.

Császármetszés Forrás: Dreamstime

A szülés közben azonban komplikációk léptek fel. Mivel a monitorról eltűntek a magzati szívhangok, ezért az orvos, dr. Sandra Lopez azonnali császármetszés mellett döntött. Közben folyamatosan hívták az altatóorvost, de az nem került elő.

Így végül a doktornő belekezdett a műtétbe. Sajnos az epidurális érzéstelenítés nem hatott arra a területre, ahol a műtéti bemetszéseket kellett ejteni, így a kismama addig üvöltött a fájdalomtól, amíg el nem vesztette az eszméletét.

Szerencse a balszerencsében, hogy az orvosoknak végül sikerült egy egészséges kislányt a világra segíteniük. Mota azonban joggal panaszolja, hogy ilyen borzalmakat nem volna szabad átélnie egy szülő nőnek egy kórházban.