Ilyen egészségügyi előnyökkel járhat a böjt

óra Actions Clock Concept Hour Measuring Needle Special Effect Still Life Time HORIZONTAL
Vágólapra másolva!
Egy most publikált tanulmány szerint a szakaszos étkezés hatékonyabban javította a rágcsálók egészségi állapotát és jobban növelte élettartamukat, mint amikor a rágcsálók kevesebbet ettek. A különböző étrendet vizsgáló kutatók azt találták, hogy azok az egyedek éltek a legtovább, amelyek napi egyetlen étkezésre korlátozták a kalóriafogyasztásukat a nap folyamán.
Vágólapra másolva!

A Nature Metabolism című tudományos folyóiratban most megjelent tanulmány rámutatott, hogy azoknak az egereknek javult a leginkább az anyagcseréje, amelyek naponta csak egyszer jutottak táplálékhoz.

– mondta Dudley Lamming, a Wisconsini Egyetem munkatársa, a tanulmány szerzője az AFP hírügynökségnek, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Ám az egereken és a kalóriakorlátozáson végzett korábbi vizsgálatok nem „szándékos böjtöt" foglaltak magukban, hiszen az egereket általában csak naponta egyszer etették.

Egyre többen ismerik fel, hogy a szakaszos diéta számos egészségügyi előnnyel jár Forrás: Photononstop/Jacques Loic

Lamming csapata ezért úgy döntött, hogy megpróbálja kideríteni, hogy az etetések közötti időzítés vajon szerepet játszhat-e a jobb egészségi állapot elérésében. Hamarosan rájöttek, hogy nem csak a táplálék mennyisége számít.

– magyarázta Lamming, aki csapatával különböző étrendű egereket tanulmányozott, míg a kontrollcsoport korlátlan hozzáférést kapott a szokásos élelmiszerekhez.

Két másik csoport esetében a szakemberek 30 százalékkal korlátozták a bevitt kalóriákat: az egyik egész nap alacsony kalóriatartalmú ételeket kapott, a másik pedig 30 százalékkal kisebb mennyiségű táplálékot kapott, de egyetlen etetés során és 21 órás böjtölés után.

A most publikált tanulmány azt mutatta, hogy a korlátozott kalóriatartalmú étrenden tartott egerek körülbelül fél évvel tovább éltek, mint azok, akik a nap bármely szakában annyit ehettek, amennyit csak akartak.

Az alacsony kalóriatartalmú étrendhez állandó hozzáféréssel rendelkező egyedek viszont valamivel rövidebb életet éltek, mint a kontrollcsoport, annak ellenére, hogy kevesebb kalóriát fogyasztottak.

Mi az a szakaszos diéta?

A meghatározás szerint ez azt jelenti, hogy néhány óráig tartó szakaszban lehet enni, és utána jó néhány óráig böjtölni kell (nem szabad enni). A szakaszos diéta mögötti elmélet az, hogy az emberek, ellentétben a mostani időkkel, régebben nem olyan környezetben éltek, amelyben a nap 24 órájában ehettek - hanem az elődeink olyan időben fejlődtek, amikor az étel relatívan ritka volt, és még is a lehet legjobb fizikai és mentális teljesítményt kellett nyújtaniuk még a böjti időszakban is.

(Házipatika)

– mutatott rá Lamming. – Bár az élettartamukat nem mértük, ám az utolsó csoport egerei ugyanolyan egészségügyi előnyöket mutattak, mint az a csoport, amely kevesebb kalóriát evett és böjtölt.
Ez a tudósok szerint azért lehet, mert mindkét csoport jobban tudta szabályozni vércukorszintjét, és jobban hozzá tudta igazítani anyagcseréjét a nap különböző igényeihez.

Ebből pedig úgy tűnik, a szakaszos böjtöt tartalmazó étrend nem véletlenül vált népszerűvé a modern világunkban.

Lamming rámutatott azonban, hogy bár az embereken végzett rövid távú vizsgálatok megerősíteni látszanak, hogy a táplálékbevitel napi négy-nyolc órás időtartamra történő korlátozása „bizonyos előnyökkel jár", ám a hosszú távú következmények egyelőre azonban még ismeretlenek.