A jelenlegi klímacsúcs tervek 2.4 Celsius-fokos globális melegedéshez vezetnének

klímaváltozás, üvegházgázok
Nullára kell csökkenteni az üvegházgázok kibocsátását.
Vágólapra másolva!
A klímacsúcson résztvevő országok által eddig tett ígéretek egy analízise azt állapítja meg, hogy a kibocsátások 2030-ra elmaradnak attól a csökkentéstől, ami szükséges a melegedés limitálásához, ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezmény által kitűzött 1.5 Celsius-fokot globális felmelegedést ne lépjük túl.
Vágólapra másolva!

A kutatók hideg vizet öntöttek az ötletre, hogy az új, a klímacsúcson előterjesztett kibocsátási tervekkel elérhetjük a globális felmelegedés limitálását. A Climate Action Tracker (CAT), egy németországi székhelyű, független, nonprofit tudományos testület azt mondta tegnap, hogy a kormányzati ígéretek, hogy megzabolázzák a szén-dioxid-kibocsátást 2030-ra teljesen elégtelen és durván ahhoz vezet, hogy az emissziók durván a duplája lesznek annak, ami szükséges, hogy ne haladjuk meg az 1.5 Celsius-fokos hőmérséklet emelkedést ebben a században.

A csoport analízise azt mutatja, hogy csak a 2030-ra vonatkozó új nemzeti szintű célokat (nemzetileg meghatározott hozzájárulások: NDCs vizsgálásával a világ 2.4 Celsius-fokot fog melegedni átlagosan. Ez jobb, mint a 2.7 Celsius-fokos melegedés, amit a klímacsúcs előtti tervezés, de jó messzire van a párizsi klímaegyezménytől, azaz, hogy jóval 2 Celsius-fok alatt tartsuk a melegedést és törekedjünk a 1.5 Celsius-fokot nem meghaladni.

Időben jött a CAT jelentés általi hideg zuhany, mondta Piers Forster az Leeds Egyetem professzora, aki nem vett részt a jelentésben.


A jelentés megállapítja, hogy jelentős előrelépés történt a hosszú távú nettó nulla vállalások terén, több mint 140 ország amely a globális kibocsátás 90%-át képviseli, jelenleg egy, Indiát is beleértve. Ezek az országok egy fontos jelet küldtek, de a jelentés szerint az intézkedések hiánya ebben az évtizedben a kétségek hosszú és sötét árnyékát veti a nettó zéró célok fölé.


Például ha az országok maradnak a jelenlegi politikánál, a hőmérséklet várhatóan 2.7 Celsius-fokkal melegszik. A spektrum ellenkező végén egy optimista forgatókönyv – ha minden ország megfelel a nettó nulla kötelezettségvállalásainak a 2020-as években új politikákkal, az 1.8 Celsius-fokhoz vezetne. A szerzők szerint ez egy nagy ha.

Nullára kell csökkenteni az üvegházgázok kibocsátását. Forrás: WWF


Kína, az Európai Unió és az Egyesült Államok 2030-as terveit úgy ítélik meg, hogy a legnagyobb hatással vannak a jövőbeli felmelegedés csökkentésére. India új 2030-as vállalásai, beleértve hogy az ország elektromosságának a felét megújuló energiákból állítják elő 2030-ra, csak enyhén jobb kibocsátás csökkentés, mint a jelenlegi politika.

Niklas Höhne a németországi nonprofit szervezet, a NewClimate Intézet kutatója, a Wageningen Egyetem professzora szerint az 1.8 Celsius-fokos melegedést tervező forgatókönyvek nem adnak hamis önbizalmat, hogy elértük a klíma céljainkat. Senkinek nem kellene hátra dőlnie. Minden országnak az a víziója, hogy nettó zéró üvegházgáz-kibocsátás felé haladjon.

Ami hiányzik az a végrehajtás, a rövid távú intézkedések, és itt a hézag. Höhne azt mondja, hogy csoportjának ténymegállapításai azt mutatják, hogy 2025-ig várni, hogy új terveket terjesszenek elő az országok 2030-at illetően, ahogy jelenleg tervezik, túl késő. Ehelyett évente egyszer klímacsúcsot kell tartani, míg a világ az 1.5 Celsius fokot meg nem haladó melegedés útjára lép.

Alok Sharma a klímacsúcs elnöke további jelentésekre számít, amelyek megvizsgálják, hogy a Glasgow-ra tett ígéretek hova tartanak. Úgy véli, mind azt fogják mutatni, hogy bizonyos haladás van, de egyáltalán nem elég. Üdvözölte, hogy a kötelezettségvállalások meghajlítják a jövőbeli hőmérsékletek görbéjét, de hozzátette, hogy a 2 Celsius-fok körüli érték nem elég jó.

Barack Obanma, az USA korábbi elnöke szintén azt mondta, hogy haladt a klímacsúcs, de ez nem elég. Örült a múlt heti metán kibocsátások és erdőirtások csökkentését illető megállapodásoknak, de nagyon csalódott, hogy Kína elnöke Xi Jinping és Oroszország elnöke Vladimir Putin nem jelentek meg személyesen múlt héten, a körülbelül 120 világ vezető mellett.

A klímacsúcs találkozó kulcsfontosságú eredménye, a végső megállapodás jövő hét kedden világosabbá válik, amikor várhatóan a tárgyalás elnöksége publikál egy tervezetet. A zárónyilatkozatban figyelendő egyéb kulcsfontosságú elemek az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásába a szegényebb országok bevonása 2025-ön túl, ami az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló cél, valamint a párizsi egyezményhez kapcsolódó számos fennálló szabályról szóló megállapodás.

(Forrás: New Scientist)