Hihetetlen műtéttel mentették meg egy beteg kisgyermek életét

Vágólapra másolva!
A világon elsőként ültettek át egyszerre szívet és csecsemőmirigyet azonos donortól - jelentették be amerikai orvosok.
Vágólapra másolva!

Az úttörő eljárással egy Easton nevű kisfiú életét akarják megmenteni, de egyben forradalmasíthatják a szervátültetés területét. A donor csecsemőmirigy-szövete segít megakadályozni, hogy a szervezet kilökje az új szívet.

Easton orvosainak egyike, Joseph Turek, a Duke Egyetemi kórház tudósa a BBC-nek kedden elmondta:

A csecsemőmirigy segíti a T-sejtek képződését, melyek a szervezetbe kerülő idegen anyagokkal veszik fel a harcot. Megtanítja nekik, hogy mi az, ami a szervezet sajátja, és mi az, ami nem, tehát megtámadható.

Az orvosok úgy vélik, a szívet adó donortól származó csecsemőmirigy-szövet segít a szervezetnek, hogy elfogadja az új szervet.

Az Easton nevű kisfiú gyenge szívvel és immunzavarokkal jött világra. Élete első hét hónapját kórházban töltötte, számos szívműtéte volt, előfordult, hogy gépek tartották életben. Mivel szervezete önállóan nem tudta felvenni a harcot, újra és újra kezelni kellett a fertőzéseit.

Orvosai azt kérték a szövetségi egészségügyi szabályozó testülettől (FDA), hogy kísérleti transzplantációt hajthassanak végre, mely tudomások szerint korábban sosem történt még. Mivel a kisfiúnak mind új szívre, mind új csecsemőmirigyre szüksége volt, az FDA jóváhagyta a kérést, és 2021 augusztusában, amikor Easton hat hónapos volt, elvégezték a műtétet.

- mondta Turek.

"Úgy véltük, itt az alkalom Eastonnak. Ha működik, lehetséges, hogy minden szervátültetésnél alkalmazható" - tette hozzá.

Addig azonban még sokkal több kutatásra lesz szükség, többek között azt is ellenőrizni kell, hogy lehetséges-e eltávolítani és helyettesíteni a csecsemőmirigyet olyan embereknél, akiknél már minden tekintetben működik.

Az orvoscsapat azt tervezi, hogy egy ponton abbahagyja az immunrendszert kikapcsoló gyógyszerek adagolását Eastonnál, hogy lássák, miként alakul az átültetés.