Sasbarát erdő várja lakóit

békászó sas, Aquila pomarina
A kis termetű sas kisebb rágcsálókból, rovarokból és kétéltűekből álló zsákmányát az erdőhöz közeli réteken gyűjti be. (fotó: Domboróczki Gábor)
Vágólapra másolva!
A békászó sas jelenléte egyfajta bizonyíték a környék jó egészségi állapotára: zavartalan, idős erdőre van szüksége a fészkeléshez és megfelelő mennyiségű gyepre – amely az erdőhöz hasonlóan fontos társulás – a vadászathoz. - írja Kozma Attila a Bükki Nemzet Park Környezeti Nevelési Csoporjának vezetője a a Bükki Nemzet Park Igazgatóság  honlapján.
Vágólapra másolva!

Felsőtárkány közelében szerencsére talál számára megfelelő erdőt, történetesen épp' egy nemzetközi együttműködés, a LIFE4OakForests projekt (https://www.bnpi.hu/hu/hir/tolgyeseink-gyogyitasa) által kezelt területen fészkel. Amennyiben az erdő zavartalansága biztosított marad, az itt költő pár hosszabb távon is hozzájárulhat a 40 párt számláló hazai költőállomány gyarapításához.

A békászó sas rendkívül érzékeny a fészek környékének zavarására, ezért a fészket csak kora tavasszal, a visszaérkezésük előtt tudjuk megközelíteni. Az erdőben zajló természetvédelmi beavatkozások ütemezése is a téli időszakra korlátozódik. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

A békászó sasok hosszú távú vonuló madaraink, akik március eleje óta úton vannak dél-afrikai telelőhelyükről, hogy április folyamán hazaérve elfoglalhassák fészküket.

A kis termetű sas kisebb rágcsálókból, rovarokból és kétéltűekből álló zsákmányát az erdőhöz közeli réteken gyűjti be. (fotó: Domboróczki Gábor) Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság saját vagyonkezelésében lévő erdőrészletekben a természetességi állapot javítása, a változatos erdőszerkezet elérése a cél. A LIFE4OakForests projekt (https://www.bnpi.hu/hu/hir/tolgyeseink-gyogyitasa) keretében, ezzel a céllal összhangban,

a hegységek alacsonyabb régióit és a dombsági területeket egykoron borító tölgyesek maradványait kívánjuk minél jobb élőhellyé alakítani azon állat- és növényfajok számára, amelyek mára – alkalmas élőhelyek hiányában – szintén megfogyatkoztak.

A hazai erdőkben még szokatlan, egyes faegyedek elölésével, megsebzésével járó beavatkozások és az úgynevezett lékek kialakítása az erdei életközösség fennmaradása, gazdagítása, az egészségesebb erdő kialakulása érdekében történnek. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

Ennek eszközei az idegenhonos, invazív fafajok eltávolítása, az őshonos tölgyek és elegyfajok megsegítése, a helyben korhadó holtfa arányának növelése, lékek (nyiladékok) kialakítása, az erdő szintezettségének megteremtése.

Néhány éve kialakított lék egy bükkaljai tölgyesben. A megnövekedett fénymennyiség hatására megerősödő újulat az erdő új szintjét alakítja ki, ezáltal változatosabbá teszi azt. A helyben maradó holtfa az erdei ökoszisztéma 2/3-a számára biztosít táplálékot, élőhelyet, fészkelőhelyet. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

Bár a terület magára hagyása is a természetes erdőkre jellemző állapot kialakulásához vezetne, ehhez nem emberi léptékű időre volna szükség. Az erdő állapotának gyorsabb javulása, illetve a negatívan ható tényezők csökkentése csak aktív beavatkozásokkal érhető el.

A fekete harkály holtfában fejlődő lárvákkal táplálkozik. A korhadó magas csonk körüli kérget táplálékkeresés közben erős csőrével lehántolja. (fotó: Zagyva Gergő) Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

A beavatkozások hatására a tölgyesekben hosszú idő után újra olyan mikroélőhelyek jönnek létre, amelyek már néhány év alatt is alkalmassá válnak számos hozzájuk kötődő állat- és növényfaj megtelepítésére, állományuk fokozatos megerősítésére.

A nagy pele éjszakai állat. Főleg magvakkal, makkal, vadgyümölcsök terméseivel táplálkozik, ezért fafajokban gazdag erdőre van szüksége. Az odvas fák kitermelése, élőhelyének feldarabolódása veszélyezteti. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

A természetvédelmi erdőkezelés tehát a természetes, de jelenleg korlátozottan működő folyamatokat igyekszik utánozni és időben felgyorsítani. A korábbi évtizedek intenzív használata miatt leromlott erdők azonban így is csak egy-két évszázad elteltével válhatnak olyanná, ahol az idős fák is jelen vannak, képesek ellenállni a környezeti hatásoknak és kiteljesedhet az ökoszisztéma.

A nagy szarvasbogár korábban sokkal gyakoribb volt Európa tölgyeseiben, ám élőhelyének fogyatkozása miatt sokfele nagyon megritkult, sőt helyenként ki is pusztult. Fejlődéséhez nagy mennyiségű elhalt, elsősorban földben lévő korhadó faanyag szükséges. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

A projektben számos, az adott élőhelyre jellemző "zászlós faj" van nevesítve, akiknek az érdekében történnek a beavatkozások, de ismertségük okán a célok kommunikációjában is jól szolgálnak. Ilyenek többek közt a nagy szarvasbogár, a díszes tarkalepke, a fekete harkály, a barna hosszúfülű-denevér, az erdei pele, a vadmacska, a nagyezerjófű, vagy a bíboros kosbor.

Karsztbokorerdőkben, melegkedvelő és száraz tölgyesekben, erdőszéleken, ligeterdőkben fordul elő a bíboros kosbor. Mint a többi orchideafaj, a talajban élő gombafonalakkal él szimbiózusban. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/a-sasbarat-erdo-varja-lakoit

Persze nem csak a zászlós fajokért történik minden, de ahol ők megtalálják a számításukat, ott rengeteg egyéb faj is otthonra lelhet.

A LIFE4OakForests programról több információ a projekt honlapján (https://hu.life4oakforests.eu/) olvasható.

(Forrás: Bükki Nemzeti Park: https://www.bnpi.hu/)