Rejtélyes mozaikot fedeztek fel egy elsüllyedt római városnál

római mozaik
A római mozaik évszázadok óta a víz alatt rejtőzött
Vágólapra másolva!
A víz alatti régészek egy csapata egy mozaikot fedezett fel a római Baiae víz alá süllyedt romjai között. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, Baiae egy részben elsüllyedt római kori város a Nápolyi-öböl partján, a mai Bacoli községben, Olaszországban. A város népszerű üdülőhellyé nőtte ki magát, hírnevet szerzett hedonista életmódjáról, amely a római költő, Sextus Propertius szerint „a luxus örvénye" és „a bűnök kikötője" volt.
Vágólapra másolva!

A római történelem számos jelentős személyisége gyakran megfordult ezen a helyen, köztük Gnaeus Pompeius Magnus (akit Nagy Pompeius néven is ismerjük), Julius Caesar, Gaius Marius, Lucius Licinius Lucullus, Hadrianus és Septimius Severus.

A város legjelentősebb maradványai különböző magas státuszú luxusvillákból, több kupolaszerű templomépítményből és a Parco Archeologico delle Terme di Baia területéről állnak.

A templomok közé tartozik többek között a Diana-templom, a Merkúr-templom és a Vénusz-templom, amelyek azóta három méterrel a talajszint alá süllyedtek.

A város egy aktív és illékony vulkanikus területen való elhelyezkedése miatt a Kumai-félszigeten, a Flegrai-mezőkön a helyi vulkanikus bradiszeizmikus tevékenység megemelte és lesüllyesztette a félsziget geológiáját, aminek következtében a város alsó részei víz alá kerültek.

A római mozaik évszázadok óta a víz alatt rejtőzött Forrás: Edoardo Ruspantini

A Campi Flegrei Régészeti Park víz alatti régészei vizsgálatot végeztek a Terme del Lacus területén, ahol egy fehér, kék és vörös tesszerákat tartalmazó díszes mozaikot tártak fel, amely körülbelül 2000 éves lehet.

A mozaikot in situ egy római kori építmény maradványaiban találták meg, ami pszichedelikusan egymásba fonódó geometriai vonalakból, egymást keresztező fonatokból és homorú oldalú hatszögekből áll.

– mondták a régészek a HeritageDaily online tudományos portálnak.

Hozzátették: a felmérés során egy 60 méter hosszúságú épülettömb maradványait, kőoszlopokat és márványoszlopokat is találtak a közelmúltban, valamint egy nagy darab opus sectile márvány padlóburkolatot, amely portasanta és fehér márvány kromatikus váltakozó mintázatú.