Árverésre bocsátják Adolf Hitler szeretőjétől kapott ezüstözött tollát

toll, Hitler, Eva Braun
A tollat, amit Hitler a szeretőjétől, Eva Brauntól kapott az 52. születésnapjára 1941. április 20-án
Vágólapra másolva!
Akár 80 ezer fontért (34 millió forint) is elkelhet Adolf Hitler szeretőjétől kapott ezüstözött tolla egy belfasti árverésen - közölte hétfőn a The Guardian brit napilap online kiadása.
Vágólapra másolva!

A tollat a náci diktátor szeretőjétől, Eva Brauntól kapta 52. születésnapjára 1941. április 20-án.
Az íróeszközt eredetileg egy gyűjtő vásárolta 2002-ben szintén egy árverésen.

A tollat egy német nyelvű felirat is díszíti, amely az Eva névvel ér véget, és az AH monogram is szerepel rajta.

A belfasti Bloomfield aukciósház június 6-i árverésén egyebek között licitálni lehet Hitler saját kézjegyével ellátott fényképére és Viktória brit királyné kézzel írott kegyelmi levelére is 1869-ből, amelyet árulásért elítélt ír felkelőknek állított ki.

A tollat, amit Hitler a szeretőjétől, Eva Brauntól kapott az 52. születésnapjára 1941. április 20-án Forrás: Bloomfield Auctions/Kelvin Boyes/PressEye/PA

Karl Bennett, az aukciósház ügyvezető igazgatója szerint a világ minden tájáról számítanak érdeklődőkre.

– mondta. – Hitler vonzerejének nagy részét a német nemzet atyjaként gondosan felépített személyisége adta diktatúrája során, aki elutasította a személyes viszonyt az országhoz fűződő hűség javára...

Hozzártette: ez a szerelmi zálog, melyet születésnapjára kapot Evától egy személyes toll formájában segít lerántani a leplet Hitler megtévesztő nyilvános arculatáról.

(MTI)