Az eredmény nagyon lelkesítő volt: rendkívül meglepte a kőkorszaki emberek étrendjének gazdagsága. Kiderült, hogy olyan csemegéket is ettek, mint antilopfilé, ürüsült, szarvascomb és halak. Eddig ez nem volt ismeretes, mert ilyen állatok csontjait még soha nem találták a barlangok étkezési helyein. A húshoz agave- és yukkalevelekből készített salátát ettek, de a kaktuszt, napraforgót, homoktövist és dohányt sem vetették meg.
8000 éves emberi ürülék |
A Max Planck Intézetben dolgozó kollégáival Poinarnak sikerült olyan módszert kifejlesztenie, amellyel azonosítani tudták az elfogyasztott növények és állatok genetikai anyagát. Volt azonban egy gond: az évezredek során a DNS molekulái az ürülékben levő cukorral stabil vegyületet alkottak. Sikerült azonban ezeket a vegyületeket N-fenacilthiazolium-bromid segítségével széthasítani, és így megnyílt az út a fekáliában található öröklési anyag vizsgálatához.
Poinar és munkatársai a genetikai anyag szennyeződésének elkerülésére maximálisan steril, túlnyomásos laboratóriumban végezték vizsgálataikat, maszkot és overallt viseltek, mint a mikrochipeket gyártó üzemek munkásai. Az így nyert öröklési információkat aztán a génadatbankokban tároltakkal összehasonlítva, könnyen meg lehetett állapítani őseink étlapját.
Poinar arról meg van győződve, hogy az ősfekália a növény- és állatvilág azóta bekövetkezett változásait is tükrözi, és kutatása a múlt idők ökológiai rendszereinek jobb megértését is elősegíti.
(Természet Világa)
Ajánló:
Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet.
Korábban:
Egy több mint egymillió évvel ezelőtt élt ősünk rajongott a termeszekért, s mindent megtett, hogy hozzájusson az értékes táplálékhoz. A legújabb vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a Neander-völgyi emberek szinte kizárólag húst fogyasztottak. Valószínű, hogy ez nagy szerepet játszott kihalásukban.