Százak halála szívfertőzés miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Évente kilencszáz sportoló esik össze holtan anélkül, hogy előtte bármilyen panasza lett volna. A halál oka az esetek felénél a szívet megtámadó kórokozók miatt fellépő szívelégtelenség.
Vágólapra másolva!

A szívfertőzés akkor válik különösen veszélyessé, ha a sportoló bakteriális vagy vírusfertőzés után túl hamar kezdi el az edzést, vagy a versenyzést. Ekkor ugyanis előfordulhat, hogy a gyengélkedő szív nem képes a szükséges vérmennyiség pumpálására és leáll. Ezért az orvosok azt javasolják, hogy a sportolók akár könnyű lázas megbetegedés esetén is mondjanak le átmenetileg a sportról. Az semmiképp sem ajánlott, hogy a betegség miatti teljesítménycsökkenést még több edzéssel próbálják behozni. Az orvosok szerint ez öngyilkossággal ér fel.

A szívet, a szívizomzatot sokféle kórokozó betegítheti meg: influenza-, mumpsz-, kanyaró- vagy herpeszvírus, valamint különböző baktériumok. A leggyakoribb a Coxsackie-B vírus, amely különösen a sportolók számára nagyon alattomos, hiszen olykor semmiféle tünetet nem okoz, s bár a sporttól a sportolót nem tartják távol, de szívét megterhelik.

Az ilyen lappangó vírusfertőzések is felismerhetők azonban időben. A szívfertőzésben szenvedő sportolók 1-3 hétig nem tudnak annyit teljesíteni, mint addig. A pihenési szakaszok is meghosszabbodnak. Egy másik tünet a nyugalmi pulzus növekedése: 8-12-vel több, mint az egészséges emberé. Ezért a sportolóknak rendszeresen kellene mérniük pulzusukat. Izomfájdalom esetén is óvatosnak kellene lenni, s gyanús esetben verseny előtt felkeresni az orvost. Ugyanis azok a kórokozók, amelyek a szívet megtámadják, elvileg számos más izmot is megtámadhatnak, s a fertőzött vázizmok gyakran fájnak. Ezzel szemben a szív nem ad ilyen figyelmeztető jelet: emiatt a sportolók nem veszik észre, hogy szívük megbetegedett, s ennek megfelelően nem is kímélik.

Különösen idősebb sportolóknak kell nagy figyelmet szentelniük szívüknek, mivel az ő szívük gyengébb és könnyebben támadják meg kórokozók, mint a fiatalokét. A statisztika szerint Németországban a legtöbb sportoló nem 100 méteres síkfutásnál, hanem a nyugodt, különösebb erőfeszítést nem igénylő tekézésnél hal meg. Amerikában a halált okozó sportok közé a golfozás, a jogging és az úszás, tehát az inkább szabadidősportok tartoznak, amiket főleg idős emberek űznek.

Az élsportolók körében előforduló hirtelen sporthalál okának sokan a doppingot tartják. Az orvosok azonban állítják: csupán a doppingszerek miatt még egyetlen egészséges szívű sportoló sem halt meg.

(Természet Világa)