Öt életet mentett meg egy halott ember

Vágólapra másolva!
Jól van az az öt transzplantált beteg, akiknek életét egy donor öt különböző szerve mentette meg a hét elején. Az agyhalál állapotába jutott ember két veséjét, máját, szívét és tüdejét vették ki hétfőn és ültették át a különböző szervekre váró betegekbe a budapesti Semmelweis Egyetem szív- és érsebészeti, valamint transzplantációs klinikáján, illetve egy bécsi kórházban.
Vágólapra másolva!

Egy donor szerveivel öt ember életét mentették meg átültetéssel a hét elején - tájékoztatta lapunkat Tornai Erzsébet, a Hungarotransplant Kht. országos koordinációs központjának vezetője. A közhasznú társaság három hónapos működése alatt ez volt a harmadik olyan eset, amikor öt szervet ültettek át egyetlen donorból.

Egy budapesti kórház intenzív osztályán agyhalál állapotába jutott ember két veséjét egy négy- és egy huszonnégy éves betegbe, máját szintén egy huszonnégy éves betegbe ültették át, szívét egy férfi kapta meg. A tüdőt - mivel ilyen transzplantációt Magyarországon nem végeznek - egy bécsi klinikán ültették be. Tornai Erzsébettől megtudtuk: kedd hajnalra az utolsó műtétet is sikeresen befejezték. Jelenleg mind az öt beteg állapota kielégítő.

A magyar jogszabályok értelmében halála után bárkinek felhasználhatók szervei donorként, ha életében nem fejezte ki tiltakozását - mondta érdeklődésünkre a szakember. Azon a listán, amelyre a tiltakozóknak kell feliratkozniuk, mindössze háromszáz név szerepel.

Amennyiben a halál beálltakor az elhunyt hozzátartozói elérhetőek, az orvosok közlik azt a tényt, hogy az elhunyt szervei donációra alkalmasak. Noha a hozzátartozóknak nincs törvényes lehetőségük megtiltani a szervek kivételét (18 év alattiak kivételével), ha tiltakoznak, és nem meggyőzhetőek, a donáció rendszerint meghiúsul. Idén eddig hárman utasították vissza szerettük szerveinek felhasználását.

A magyar gyakorlat nem egyedülálló Európában. Az Egyesült Államokban viszont a fordított módszert alkalmazzák: azoknak kell regisztráltatniuk magukat, akik haláluk esetén felajánlják szerveiket. Magyarországon jelenleg mintegy ezerötven vesebeteg van vesevárólistán. Megfelelő szív-, tüdő-, májdonorra 25-35-en várakoznak.

A Hungarotranszplant Közhasznú Társaságot miniszteri rendelet hívta életre még 1999-ben. Az Országos Koordinátori Központ operatív tevékenységét 2002. január 15-étől kezdte meg. Ezzel egy időben hozták létre a donorjelentés zöld számát, melyre az ország összes kórházának intenzív osztályáról futnak be hívások a nap 24 órájában.

Dobozi Pálma