Szike helyett fűtőszál

Vágólapra másolva!
Az emberi csontváz legnagyobb terhelésnek kitett része a gerincoszlop alsó része, a harmadik, negyedik csigolya közti szakasz. Innen ered derékfájdalmaink jelentős része, mert ezen a szakaszon gyakori a meszesedés és a porckorong sérülése. Az idő múlásával túlterheltté válhatnak a csigolyák, kitüremkedhet a porc állománya, azaz porckorongsérv alakulhat ki. Az ilyenkor javallt műtét kockázatokkal is jár.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO A korai stádiumban felfedezett porckorongsérvet eddig nem tudták gyógyítani. Az új beavatkozás lényege, hogy egy szúrással thermokatétert vezetnek a megfelelő csigolyához és a területet negyedórán keresztül folyamatosan melegítik, majd meghatározott ideig 60-90 C fokon tartják.

A hőkezelés a kollégnrostok belső szerkezetét rendezi át, amelynek következtében a kitüremkedett porc mérete csökken, anyaga keményebbé válik. A műtétet helyi érzéstelenítésben végzik, a beavatkozás legkellemetlenebb része maga a fájdalomcsillapító injekció.

Forrás: ORIGO A "fűtőszálat", thermokatátert nagyon pontos célzással az ízületi nyúlvány és porckorong felső része között vezetik be úgy, hogy az ideggyököt elkerüljék. A tekercsben hőmérséklet-érzékelő található.

Ez szabályozza, hogy az érintett kötőszöveti területen kívüli rész ne melegedjen túl. A gerinccsatornában például már csak a lázas állapotnak megfelelő 37-38 C fokos hőmérséklet van. A melegítés különböző szakaszait számítógép vezéreli.

A beavatkozás másik hatása, hogy elégetik a fájdalmat okozó idegvégződéseket is, ezzel örökre megszüntetve a fájdalomérzetet ezen e területen. A beavatkozás mindössze egy órát vesz igénybe, de sajnos ez sem alkalmazható minden betegen.

Forrás: ORIGO Dr.Lapis István, a gyulai Pándy Kálmán Kórház, idegsebésze arra is figyelmeztet, hogy bár a kezelés veszélytelen és tartós javulást okoz a beteg állapotában, nem alkalmazható minden esetben. "Kiszakadt porckorongsérveken tilos megcsinálni egyrészt a beteg biztonsága miatt, , mert nem lehet a katétert a heges porckorongon átvezetni."

A módszer tehát csakis a porckorong-sérv kezdeti stádiumában alkalmazható, ilyenkor azonban a teljes gyógyulást eredményez. A lábadozási idő négy- hat hét. Ezalatt fokozatosan térhet vissza a beteg a normális életvitelhez, s a legnehezebb fizikai munkát leszámítva ezután teljes életet élhet.

Delta