Haszontalan nyújtózás

Vágólapra másolva!
Egy kemény edzés előtt és után nyújtani kell, hallottuk eddig, ám angol kutatók kétségbe vonják a nyújtás hasznosságát, mivel az sem a sérülések, sem az izomfájdalmak ellen nem nyújt igazi védelmet.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA nyújtás a hatvanas években, a szabadidősportok divatjának hajnalán vált a bemelegítés és az edzés utáni lazítás megszokott részévé. A testnevelési szakemberek azt tanították, hogy a nyújtás az erőfeszítéstől elszokott izmok terhelését követő heveny görcs kiváló ellenszere.

A görcs-elmélet azóta megdőlt, a nyújtás azonban nem ment ki a divatból. "A sérülések megelőzésével és a teljesítmény javításával kapcsolatos számos elterjedt mítosz egyikével állunk szemben" - fogalmaz a Sydney Egyetem fizioterápia-kutatója, Rob Herbert.

Herbert és munkatársa, Michael Gabriel a nyújtással kapcsolatos tudományos eredményeket áttekintve összesen öt olyan dolgozatot találtak, amelyek megfelelő nagyságú minták alapján és megbízható mérési eljárások segítségével készültek.

A vizsgálatok mindegyike foglalkozott a nyújtás és az izomfájdalmak összefüggéseivel, míg kettő közülük a nyújtás és a sérülésveszély viszonyát is górcső alá vette.

Egyik vizsgálat sem támasztja alá a nyújtással kapcsolatos reményeket. "Nagy biztonsággal megállapítható, hogy a nyújtás nem küszöböli ki az izomsérülést" - állítja Herbert. "Nem zárhatjuk ki azt, hogy csökkenti a sérülés és fájdalom kockázatát, de bizonyítani sem sikerült ezt a tételt."

Mark Todman londoni fizioterapeuta szerint sincs kényszerítő erejű bizonyíték arra, hogy a nyújtás védi az izmokat. "A túlnyújtás ráadásul még sérülékenyebbé teheti ízületeinket" - teszi hozzá Todman, aki a nyújtás előnyeit elsősorban pszichológiai nyereségként könyvelné el. "Nyújtani egyszerűen jó érzés."

Hasonló eredményre vezetett egy nyulakon végzett kísérletsorozat is. "Általában úgy gondoljuk, hogy a nyújtás megvéd az izomkárosodástól" - fogalmaz Thomas Best, az amerikai Wisconsin Egyetem kutatója. "Az állati szervezetben azonban nem sikerült ilyen hatást kimutatni."

Forrás: ORIGOA nyújtás mégis hasznos lehet bizonyos emberek, például az idősek számára. A Herbert és Gabriel által összeválogatott cikkek egészséges fiatalokon, például egyetemistákon és újonc katonákon végzett vizsgálatokat írtak le. Best szerint tehát elhamarkodott lenne azt hinni, hogy "sikerült a maga teljességében megválaszolnunk a kérdést".

Amennyiben a nyújtás előnyei valóban mítosznak bizonyulnak - mint az a mérkőzés előtti hideg zuhany és szexuális önmegtartóztatás hasznával kapcsolatban is bebizonyosodott -, újra fel kell tennünk a kérdést: hogyan növelhetjük teljesítményünket és csökkenthetjük a sportolás kellemetlen következményeit?

Todman szerint egy laza kocogás készíti fel a leginkább a szervezetet a keményebb igénybevételre. Végül csakis a rendszeres mozgás teszi az izmokat ellenállóvá. "Az izomláz legfőbb ellenszere tehát nem más, mint maga az izomláz:"