Ízelítő a Delta vasárnapi adásából

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A harangok régésze

Forrás: ORIGOA Kárpát-medencéből előkerült legrégebbi harang még méhkas alakú. A középkori harangok azonban, már igazi műgonddal készült művészi alkotások, amelyekből Erdély területén mintegy négyszáz darab található, míg Magyarországon mindössze 20 ilyen maradt. Benkő Elek régésztől megtudhatjuk, hogy hogyan készültek ezek a csodálatos középkori hangszerek.

Muzsikáló csillagok

A változócsillagok Földről megfigyelhető fényváltozásának oka az égitestek folyamatos összehúzódása és kitágulása, azaz pulzációja. Ennek megfelelően a csillag hol forróbb, hol hidegebb lesz, megváltozik a színe és a hőmérsékletváltozás miatt más lesz a fényessége is. A folyamat alapja rezgés, amely hangkibocsátással jár. A hanghullámok úgy terjednek az égitestben, mint egy hangszerben. A csillagzene titkait Kolláth Zoltán csillagász fedi fel a Delta nézőinek.

Habosított fém

Amikor habosítunk valamit, légbuborékokat juttatunk az anyagba, hogy megnöveljük annak térfogatát. A berlini Hahn Meitner Intézet kutatói ugyanezzel kísérleteznek, fémek esetében. Ha a szakemberek sikerrel járnak, habfém, azaz ultrakönnyű, ugyanakkor nagy szilárdságú anyag keletkezik. Kiválóan alkalmazható lesz az autóiparban, a hajó- és repülőgépgyártásban.

Bronzkori recept, Százhalombattáról

A százhalombattai szabadtéri múzeumban teljes bronzkori település épült fel. S a kertben olyan növények teremnek, amelyekből eleink ételeiket készítették, kr.e. 2000 évvel. Ilyen lehetett a sörös lencse, amelyet ma is elkészíthetünk:
Némi zsiradékon vékonyra karikázott sárga- és fehérrépát megdinsztelünk, majd belekeverjük az előre beáztatott lencsét. Annyi sörrel kell felengedni, hogy ellepje, majd lassú tűzön, gyakori kevergetéssel puhára párolni. Jó étvágyat!

mtv1, május 18. 12.45.