Egészségügyi szűrés a hétvégén a Duna-korzón

Vágólapra másolva!
Ingyenes és azonnali eredményt adó szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők az európai uniós csatlakozáshoz kapcsolódó hétvégi rendezvények keretében a Duna-korzón - ismertette Vidor Eszter, az esemény szervezője.
Vágólapra másolva!

A Lánchíd pesti lábánál, a Duna-korzón felállított sátrakban szakorvosok segítségével mintegy ötezer, ingyenes és azonnali eredményt adó szűrővizsgálat elvégzésére lesz lehetőség, mérnek például koleszterinszintet, és mellrákrizikó-szűrést is végeznek, de testsúlykontroll, fogászati konzultáció, szív- és érrendszeri és bőrgyógyászati tanácsadás is szerepel a programban.

Délelőtt 10 órától aktuális és sokakat érintő egészségügyi kérdésekről tartanak interaktív előadásokat szakemberek. A félórás tájékoztatók keretében a stresszről, a helyes táplálkozásról, a rendszeres testmozgás fontosságáról is szó lesz.

Az Egészség utca - egészségesen Európába elnevezésű rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az "egészségtudatos" életvitelre. A csatlakozás egyik legnagyobb kihívását a magyar lakosság egészségi állapotának uniós színvonalra emelése jelenti. A szervezők rámutattak, hogy az akció a szakorvosi vizsgálatot és ellátást nem pótolja, viszont felhívhatja a figyelmet a kialakulóban lévő egészségügyi problémákra.