Egy a gének túlélőgépei közül

Az élővilágban széles körben megfigyelhető az önzetlen magatartás. A hagyományos, darwini evolúciós elmélet keretében, mely az élőlényeknek a korlátozott erőforrásokért való küzdelmére épül, ennek magyarázata nem volt problémamentes.

A huszadik század második felében az evolúcióelméleteken belül gyökeres szemléleti változás következett be. William Hamilton megalkotta a rokonszelekció elméletét: e szerint az egyednek előnye származik abból, ha segíti közeli hozzátartozójának szaporodását, hiszen nem kis részben saját génjei öröklődnek át a következő nemzedékbe.

Az evolúció alapegységei nem az egyének, nem a csoportok vagy a fajok, hanem a gének - állítja Richard Dawkins, az "önző gén" elképzelés megalkotója. E szerint a gének saját fennmaradásuk érdekében - más génekkel versengve - egyre kifinomultabb és hatékonyabb módszereket alakítottak ki. Végül azok a gének maradtak fenn, amelyek "túlélőgépeket" (azaz növényi vagy állati testeket) építettek maguknak - méghozzá egyre nagyobbakat és bonyolultabbakat. A gének persze nem céltudatosan tettek így; a természetes szelekció a gének szintjén automatikus folyamat, amely a versengő gének közt élettartamuk, valamint a másolás sebessége és megbízhatósága szerint válogat. Dawkins elmélete szerint a gének által programozott túlélőgépek egyetlen parancsot kapnak: mindent megtenni a gének fennmaradása érdekében! Ez lehet önző viselkedés, olykor viszont lehet éppen az altruizmus is - különösen a részint azonos géneket hordozó rokonok iránt.